25 éve velünk van, április 4-ével indul: a Titanic Nemzetközi Filmfesztivál töretlenül része a budapesti tavasznak és immáron három éve a Labowsky életének is.
„A filmművészetet nagyon sokra tartják a Labowskyban, a letisztult vizualitás pedig mindenek felett!” – nyilatkozta egy évvel ezelőtt a Labowsky kreatív ügynökségről Török Ferenc, az 1945 című film rendezője, amikor filmjének az arculattervezési folyamata lezárult, és elindult a film a saját útjára a Titanic Nemzetközi Filmfesztivál premierjével, ahol aztán elnyerte a fesztivál közönségdíját. Az idei eseménynek Török Ferenc lesz a zsűrielnöke, a fesztivál arculatáért zsinórban már harmadik alkalommal a Labowsky felelt.
A trendekre, társadalmi kérdésekre és rejtett kincsekre érzékeny fesztivál megtalálta partnerét az ügynökségben, hiszen a Titanic az együttműködés előtt nem rendelkezett állandó logóval. Azóta az ügynökségnek köszönhetően arculati szempontból is révbe ért, a „T” betűt formázó vetítőgép szimbólum lassan egybeforr a fesztivállal és állandó arculati elemmé vált.
Az elmúlt évek vizuáljain rendre olyan gondolatok köszöntek vissza, amelyek a fesztivál szerepét szimbolizálták. Erre jó példa a múlt évi üzenet: „A fesztivál, ami összeköti a világot”. A 2016-os kreatívokon mókás popcorn-formákban lehetett arcokat felfedezni, melyek nemcsak a könnyed szórakozást jelképezték, hanem arra is utaltak, hogy a filmfesztiválokon nem szükségszerűen rétegfilmek szerepelnek. Az idei arculatban a fesztivál negyedszázados történetét „megünnepelve” a „T” logó 3D-s technikával egy „valódi” vetítőgéppé alakult, amelynek belsejében egy színes szerpentin fut a filmszalag helyén, ezzel is utalva a fesztivál változatosságára, sokszínűségére.
A filmeket látni kell – tartja a mondás, amivel a Labowsky tagjai kiváltképp egyetértenek, mivel házon belül mindannyian nagy filmrajongók és igazi love projektként kezelik a tervezést. A fesztivál és az ügynökség közötti kapcsolatot jól mutatja, hogy a fesztivál esszenciájának megtalálása egyik évben sem okozott nehézséget az ügynökségnek, hiszen ahogy A nagy Lebowskiban Walter is megállapította: „Az egyszerűségében rejlik a szépsége, ha a terv túl bonyolult, biztos gajra meg.”
(BrandTrend)