Kategória: Röviden.

Admin kategória: Rövidhír.

„A Star Academy jelentősége abban rejlik, hogy azon túl, hogy tehetségeket keresünk, olyan felkészülési lehetőséget is kapnak a fiatalok, ami stabil alapot jelent a karrierjük elindításában. Heteken keresztül pontos órarend szerint, profi tanárok készítik fel őket, hogy minél jobban kibontakoztathassák a tehetségüket. Ráadásul a nézők sem maradnak le semmilyen részletről, hétköznap esténként a napi összefoglalókban követhetik kedvenceiket, az élő showkban pedig a zsűrivel együtt dönthetnek az énekesek sorsáról. Egy ilyen nagyszabású műsorhoz pedig egy igazán profi műsorvezető-páros illik, így a Rising Star után Ördög Nóra és Majoros Péter Majka újra együtt áll majd a kamerák elé” – mondta Ökrös Gergely, a TV2 program és kreatív igazgatója.

Ördög Nóra számos tehetségkutató háziasszonyaként bizonyított már, Majoros Péter Majka pedig az egyetlen olyan valóságshow szereplő, aki profi műsorvezető, e mellett pedig az egyik legnépszerűbb hazai előadó – áll a csatorna sajtóközleményében.
(BrandTrend)