Kategória: Képes hír és Reklámpiac.

Admin kategória: Képes hír.

Az előítélet-mentesség áll a Pápai Hús „Hozzuk össze” kampányának fókuszában. A vállalat azt szeretné támogatni, hogy az emberek elfogultság nélkül, érdeklődve forduljanak egymás felé. Ez most, a pandémia idején és a válság elmúltával különösen fontos.

A koronavírus miatt az emberek eltávolodtak egymástól nemcsak fizikailag, de sokszor lelkileg is. Pedig nagyon vágyunk rá, hogy újra személyesen találkozzunk, hiszen az emberi kapcsolataink – a család, a barátok, az azonos érdeklődésű csoportok – érzelmi védőhálót nyújtanak mindannyiunknak. Ahogy vége lesz a korlátozásoknak, az emberek újra összejöveteleket szerveznek majd és ezeknek a találkozásoknak a középpontjában az étel is ott lesz. Erre épít a Pápai társadalmi szemléletformáló kampánya, amely a kíváncsiságot, előítélet- mentességet helyezi fókuszba.

A kampány egyik fontos témája a közösen eltöltött idő és a közös étkezések lesznek, ahol – ha már a Pápai a kampány elindítója – összejöhetnek például a húsfogyasztók és a húsmentesen étkezők. „Húsipari vállalatként nemrég vegán termékekkel bővítettük portfóliónkat, szerintünk jól megférnek egymás mellett a húsos és a húsmentes termékek. Jól szimbolizálják azt, hogy a különbségek ellenére, kiegészíthetjük egymást és az ítélkezés nélküli, kíváncsi hozzáállás a kulcsa a jövő kiegyensúlyozott társadalmának” – mondta el Szappanos Péter, a Pápai Hús Kft. ügyvezető igazgatója.

A Hozzuk össze! kampányban erősen építenek majd a digitális kommunikációra, a sajtókommunikációra és a véleményvezérekre. A kampányt az Emerald PR találta ki és a Carbon Grouppal közösen valósítja meg.