Kategória: Képes hír és Reklámpiac.

Admin kategória: Képes hír.

Egy varázslatos ország lakóinak hétköznapjait mutatja be a Huawei Hungary és a PetersPlanet közös fotókiállítása. A „Perui portrék” címet viselő tárlaton Szűcs Péter újságíró dél-amerikai utazása során készített fotóit tekinthetik meg az érdeklődők. Az autentikus környezetben ábrázolt őslakosok történeteit, valamint a quechua indián és a spanyol kultúra keveredését bemutató képek különlegessége, hogy ez a művész első olyan sorozata, amelyben kizárólag mobiltelefonnal készített portrék találhatók.

PetersPlanet2

Szűcs Péter elmondta, a perui út nem az első nagy fotós túrája volt, mégis különleges helyet foglal el a tapasztalatai között: „A portréfotózás során meghatározó a fotós és a modell közötti bensőséges kapcsolat, és minél kisebb a kamera, annál intimebb tud lenni a közöttük lévő viszony emiatt volt különösen nagy segítség, hogy a P30 Pro-val fotózhattam.” A PetersPlanet alapítója elmondta, Peru olyan érintetlen tájaira is eljutott, amelyek mindössze pár éve látogathatók a turisták számára, ezért a dél-amerikai indián kultúra színeit, mindennapjait a maguk érintetlenségében tudta megörökíteni. „A kiállításon látható képek mind egy-egy emberi történetet mesélnek el, ezért is állnak közel hozzám. A perui portrék készítése során fontos szempont volt, hogy az alanyokra koncentrálhattam, és nem kellett hosszú időt eltöltenem a kamera-beállításokkal, a telefon megoldotta ezt helyettem. A Huawei csúcskészülékének köszönhetően bensőséges és kitűnő minőségű felvételeket készíthettem.” Szűcs Péter hozzátette, megdöbbentő volt számára, hogy az mobillal készített felvételek minősége a hagyományos kamerák teljesítményéhez hasonlíthatók.

Trubek Zsuzsa, a Huawei PR managere a kiállítás kapcsán kiemelte: „Nagy öröm volt számunkra, hogy hozzájárulhattunk egy ilyen különleges tárlat létrejöttéhez. Csúcskategóriás készülékünk, a P30 Pro technológiája lehetővé teszi azt, hogy ma már okostelefonnal is olyan, kiváló minőségű fotók készíthetők, amelyekről néhány éve még nem is álmodtunk, és amelyeket egy kiállításon is érdemes bemutatni.”

A kiállított fotók szeptember 19-ig ingyenesen megtekinthetők a Deák Palota első emeletén.