Kategória: Képes hír és Reklámpiac.

Admin kategória: Képes hír.

A gyermekéhezés kérdése Magyarországon aktuálisabb, mint valaha. 2014-ben az unió statisztikai szervezete, az Eurostat kimutatta: a magyarországi 2013-as szegénységi adatok sokkal rosszabbak a visegrádi országokéinál, és immár Bulgária és Románia felé közelítenek. Különösen súlyos a gyermekek helyzete, a Tárki kimutatása szerint Magyarországon mintegy ötvenezer tartósan éhező és négyszer annyi kríziséhező a gyermek él. A Nurture the World elnevezésű, globálisan működő szervezet célja a gyerekek éhezésének enyhítése a világ legszegényebb régióiban. Európában Magyarország az elsők
között csatlakozott a kezdeményezéshez, ahol 2014-ben a Nurture the World az AMNESIA márkát választotta partneréül a Nurture póló értékesítéséhez. Az együttműködés idén is folytatódik, ezúttal egy táska értékesítésével, amelynek az eladásából származó bevétel egy része a Gyermekétkeztetési Alapítványhoz kerül.

AMNSxNTW_1

A Nurture the World egy globálisan működő for-profit szervezet, ún. társadalmi vállalkozás. A termékeik értékesítéséből származó bevétel egy részét éhező gyerekek táplálását célzó civil szervezeteken keresztül juttatják el a világ legszegényebb régióiba. A szervezet saját Nurture termékeinek, táskáinak, pólóinak értékestítésén kívül együttműködéseket alakít ki neves nemzetközi márkákkal és designerekkel. Együttműködő partnerei többek között a MIU MIU, amely a PRADA csoport tagja, az H. STERN, az Inglot, a Tatuum, a világhírű brazil designer, Carlos Miele, és Francesca Romana Diana.

AMNSxNTW_3

„Amikor 2014-ben partnert keresett, mellettünk döntött a Nurture the World, erre nagyon büszkék vagyunk. Megígértük, hogy idén azért fogunk dolgozni, hogy egy magyar gyerekeket segítő szervezetnek juttathassuk el a bevétel egy részét, és nagyon boldogok vagyunk, hogy ez sikerült. A Gyermekétkeztetési Alapítvány programjai rengeteg éhező gyereken segítenek” – mondja Prókai Éva, az AMNESIA alapítója és tulajdonosa. „Együttműködésünk keretében idén gyereknap alkalmából Nurture táskákat értékesítünk üzleteinkben, a bevétel egy részét pedig a GyEA kapja meg.”

AMNSxNTW_4

„Az eddigi évek folyamán éves szinten 20 000 gyermeknek biztosítottunk ellátást. Programunk bővítése érdekében örömmel csatlakoztunk a Nurture the World globális kampányához. Véleményünk szerint az AMNESIA neve biztosíték arra, hogy a jó ügy támogatása mellett a vásárlók valóban egy minőségi termékhez juthatnak hozzá” – mondja Király Gábor, az alapítvány elnöke.

AMNSxNTW_5

Az AMNESIA üzletekben már kapható a Nurture táska. A Gyermekétkeztetési Alapítvány a táskák eladásából befolyt összeget rászoruló gyermekek étkeztetésére fordítja hétvégenként, illetve az iskolai szünetekben. Ez egy gyermek esetében éves szinten 160 adag meleg ételt jelent. A tavalyi év folyamán az alapítvány több mint 20 000 gyermeket juttatott ilyen formában meleg ételhez. Egy táska megvásárlása két adag főétkezést jelent a rászoruló gyermekeknek.

„A Nurture the World missziója jó minőségű termékek előállításával és értékesítésével táplálni a világot, és felhívni a figyelmet az éhezés elleni küzdelem fontosságára. Forprofit társadalmi vállalkozásként nem adományokból dolgozunk, hanem Nurture termékeket fejlesztünk és értékesítünk, úgy, hogy az a helyi gazdasági fejlődést is elősegítse. Különböző gyártó vállalatokkal való együttműködésben tesszük ezt az Egyesült Államokban, Brazíliában és Európában. Partnereink neves nemzetközi márkák, termékeiket és szolgáltatásaikat pedig világszerte népszerűsítjük” – mondja Monika Jablonska, a Nurture the World alapítója és ügyvezetője. „Igazi öröm számunkra, hogy az AMNESIA immár második éve partnere szervezetünknek, és idéntől magyar iskolásokon segíthetünk. Őszintén remélem, hogy együttműködésünk hosszú évekre szól majd.”
(BrandTrend)