Kategória: Kiemelt 2 és Reklámpiac.

Admin kategória: Kiemelt2.

November 30-án, hétfőn került megrendezésre a 2016-os Pirelli Naptár bemutatója Londonban a világ minden tájáról érkező sajtóképviselők, meghívott vendéges, valamint gyűjtők részvételével. A rendezvény helyszínéül a korábbi ipari épület, a „Roundhouse” szolgált, amely a 60’-as években a rock egyik fellegváraként volt számon tartva a brit fővárosban.

A Pirelli naptár 43. kiadását korunk egyik legnépszerűbb amerikai fényképésze és portréfotósa, Annie Leibovitz készítette New York-i stúdiójában júliusban. Ugyancsak Leibovitz fotózta a 2000-es évi naptárat is, amelyben Mark Morris koreográfus táncosai szerepeltek. A 2000. évi képek voltak karrierje első aktfotói.

00Pirelli Calendar 2016 - Foreword - YAO CHEN

A 2016-os Pirelli naptárban 13, szakmai szempontból kiemelkedő hölgy szerepel, társadalmi, kultúrális, sport és művészeti területeken elért érdemekkel: Yao Chen, színésznő, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosának (UNHCR) első kínai, jótékonysági nagykövete; az orosz topmodell, Natalia Vodianova, a „Meztelen Szív Oroszország” (Naked Heart Russia) jótékonysági intézmény alapítója; Kathleen Kennedy, producer, a Lucasfilm elnöke, Hollywood egyik legbefolyásosabb alakja; Agnes Gund műgyűjtő és védnöknő, (unokájával Sadie Rain Hope-Gund-d al), a New York-i Modern Művészetek Múzeumának nyugalmazott elnöke; Serena Williams, a világ elsőszámú tenisz versenyzője; a véleményvezér, kritikus és író, Fran Lebowitz; az Ariel Investments elnöke, Mellody Hobson, a chicagói jótékonysági projektek támogatója; a filmrendező Ava DuVernay, akinek filmjei közül a Selma 2015-ben a legjobb film kategóriában Oscar-díjra lett jelölve; Tavi Gevinson blogíró, a „Style Rookie” és egyben az online Rookie magazin kitalálója; Shirin Neshat, irán vizuális művész; Yoko Ono, művész, zenész és előadó; Patti Smith, énekes, minden idők egyik legnagyobb rocksztárja; valamint a szinésznő és stand-up comedy előadó, Amy Schumer.

04 Pirelli Calendar 2016 -April - SERENA WILLIAMS

A különböző korú és hátterű hölgyek mind-mind különböző karrierpályát futottak be. Akárcsak a 60’-as években az első naptárak esetén, vagy napjainkban Peter Lindbergh 2002-es, vagy Patrick Demarchelier 2008-as, illetve Steve McCurry 2013-as naptárában, nem szerepelnek aktmodellek.

11 Pirelli Calendar 2016 - November - PATTY SMITH

“A 2000. évi Pirelli naptár egy jó gyakorlat volt az aktfotózásra. A koncepció meglehetősen egyszerű volt” – mondja Leibovitz. “2016-ra egy valami egészen más, de még mindig meglehetősen egyszerű koncepciót terveztünk. Klasszikus fekete-fehér portréképek készültek a stúdióban. Amikor annak idején a Pirelli megkeresett engem, azt kérték, hogy a múltból induljunk ki. Az alapötlet az volt, hogy meglehetősen különböző nőket fotózzunk. Miután e téren sikerült megegyeznünk, azt tűztük ki célként, hogy minél nyíltabb és lényegre törőbb művet alkossunk. Úgy szerettem volna bemutatni a hölgyeket a képeken, amilyenek a valóságban is, mindenféle látszat nélkül, a lényegi valójukat megfogva.” Majd hozzáteszi: “Meglehetősen nagy rajongója vagyok a komikának. Amy Schumer portréja kimondottan nagy élmény volt. A kép olyan lett, mintha nem jutott volna el hozzá az üzenet, hogy magán hagyhatja a ruháit.”

12 Pirelli Calendar 2016 -December - AMY SCHUMER

A 2016-os kiadás bemutatóját követően a naptárnak szentelt honlap tartalma is bővítésre került (www.pirellicalendar.com), új videókkal, fotókkal és interjúkkal, amelyek elbeszélik az egyes képek történetét. A bemutató kapcsán egy videó is készült, amely bemutatja Annie Leibovitz 2016-os teljes Pirelli Naptárát. Továbbá Leibovitz képeinek egy jelentős része bekerül majd egy bővebb, archív anyagba, mely többek között olyan fotókat is tartalmaz, melyek korábban sosem voltak láthatóak, és amelyek – különböző évtizedenként csoportosítva – egy összefoglaló anyagot képviselnek egy fél évtized társadalmi szokásait illetően, 1963-tól egészen napjainkig.

A weboldal három részből áll: a 2016-os Pirelli Naptár, az Ikonok és az Időgép. Akárcsak a „2016 A Naptár” („2016 The Cal”) szekció, amely a legújabb kiadásnak lett szentelve, az „Időgép” („Time Machine”) rész is a korábbi kiadások képanyagát, valamint a színfalak mögötti videófelvételeket tartalmazza, évtizedenként csoportosítva. Ez voltaképpen egy igazi, virtuális utazás az esztétika és a társadalmi szokások terén, a világ legnépszerűbb fotósainak lencsevégéről szemlélve. Az ő hozzáfűzéseik révén azonban lehetőség nyílik a különböző időszakok képanyagának történeti és politikai szemszögből történő szavakba öntésére is. Az online megoldás révén mindenki számára lehetőség nyílik betekinteni napjainkba, akárcsak a 60’-as, 70’-es, 80’-as évekbe, míg a 90’-es és a 2000’-es évek képei is hamarosan meg fognak jelenni. A képek digitalizálását és az anyagok történeti sorrendbe való helyezését Amedeo M. Turello fotós és gyűjtő végzi saját technikai tapasztalatai alapján, aki korábban Walter Guadagninival együtt az „Alak és Vágy – A Naptár, Pirelli Kollekció„ (“Forma e Desiderio – The Cal, Collezione Pirelli”) elnevezésű, a Milánói Régió védnöksége alatt álló és GAmm Giunti, valamint a Palazzo Reale rendezvényterem által szervezett kiállítás kurátora volt. Az „Ikonok” szekcióban pedig sok híresség életrajza között böngészhetünk a művészetek, a kultúra, a szórakoztatás, a divat, a sport és a zene témakaörében: Roberto Bolle, Candice Huffine, Tommy Hilfiger, Marc Newson és sokan mások is megtalálhatóak itt.
(BrandTrend)