Kategória: Képes hír és Personal Brand.

Admin kategória: Képes hír.

Keszthelyi Vivien, az Audi Sport versenyzőakadémiájának egyetlen magyar tagja a hétvégén Brnóban versenyez, ahol a Közép-európai Zóna Kupa magyar bajnokságának idei negyedik, utolsó előtt versenyhétvégéjére kerül sor péntektől vasárnapig.

A 15 éves pilóta eddig az előzetes várakozásokon felül teljesít az idei sorozatban, amelyben elsősorban azzal a céllal kezdett versenyezni, hogy minél több tapasztalatot gyűjtsön, gyakorolja a versenyszituációkat és – tekintettel a jövőbeni lehetőségeire – minél jobban kiismerje az Audi TT Cup versenyautót.

Keszthelyi Vivien saját kategóriájában az eddigi három hétvége és hét futam után magabiztosan vezeti a bajnokságot, mindemellett az abszolút értékelésben is minden versenyen dobogóra állt, sőt legutóbb a Slovakiaringen megnyerte az úgynevezett endurance (hosszú távú) versenyt is.

vivien_keszthelyi_audi_sport_brno_160908_1

A fiatal pilóta ráadásul egy olyan népes, nemzetközi mezőnyben érte el ezeket az eredményeket, amelyben többségében az övénél erősebb versenyautókkal szemben kellett és kell helyt állnia, s azt sem szabad elfelejteni, hogy a gumikeverékek és típusok közötti különbséget szintén át kell hidalnia a futamokon, valamint az időmérő edzéseken is.

Az Audi Sport versenyzőakadémiájának magyar tagja ugyanis csapatával, a Team VRS-sel közösen, még a szezon előtt meghozott döntés nyomán egy előre meghatározott keverékű Hankook gumit használ, amely nem minden versenypályán viselkedik ugyanúgy, miközben az ellenfelek válogathatnak az abroncstípusok és keverékek között.

A fiatal versenyzőnek ezúttal is támogatást nyújt a helyszínen a német Audi Sport két vezető mérnök-szerelője, illetve péntektől vasárnapig az egyik akadémiai mentor, Rahel Frey is ott lesz Brnóban a magyar tehetség versenyein.

vivien_keszthelyi_audi_sport_brno_160908_3

A csehországi pályán csütörtökön három szabadedzést rendeztek a 2000 köbcenti alatti autók mezőnyének, majd pénteken délután már a szombati sprint (rövid távú) és endurance verseny időmérő edzésére kerül sor. Szombaton a rövidebb futamot délelőtt, a hosszabb távút délután – az estébe nyúlóan – bonyolítják le. Vasárnap délelőtt egy újabb időmérő, délután pedig egy sprintverseny vár a résztvevőkre.

Keszthelyi Vivien az eddigi pályafutása során 53 versenyen 18-szor győzött, s mind az 53 alkalommal dobogóra állt, Brnóban ez az impozáns mérleg válhat még szebbé.
(BrandTrend)