Kategória: Hír és Personal Brand.

Admin kategória: Hír.

A Menedzserek Országos Szövetsége által meghirdetett pályázaton olyan fiatal magyar menedzserek vehettek részt, akiknek meghatározó szerepük van vállalkozásuk irányításában, valamint az elmúlt időszakban kimagasló vezetői teljesítményt és kereskedelmi sikereket értek el.

A 2015-ös Év Fiatal Menedzsere-díjat a szakmai zsűri Várkonyi Balázsnak ítélte oda, amelyet a XXII. Menedzserbálon adtak át a Budapest Marriot Hotelben.

A díj odaítélésében jelentős szerepet játszott, hogy az Extreme Digital tavaly közel 25 százalékkal növelte éves árbevételét, amely 29,5 milliárd forintot tett ki. A termékek ingyenes kiszállítását kínáló kampányával a vállalat egy év alatt 62 százalékkal növelte belföldi online forgalmát, a cég logisztikai központjából pedig tavaly 80 százalékkal több csomagot küldtek el a megrendelőknek, mint 2014-ben. Az ingyenes kiszállítás 2016-ban is folytatódik, a cég akár 24 órán belül is el tudja juttatni a vásárlóknak a megrendelt csomagokat.

Annak köszönhetően, hogy a vásárlók egyre nagyobb része részesíti előnyben az online vásárlást a hagyományossal szemben, az Extreme Digital online áruháza nagyobb forgalmat bonyolít az ország 13 pontján működő bolthálózatnál. 2015-ben a teljes forgalom 20 százaléka már az Extreme Digital külföldi online áruházaiból származik, a román és horvát piacokon a vállalat tavaly 30-40 százalékkal növelte forgalmát.

Várkonyi Balázs 1979-ben született Budapesten, és cégtársával, Kelemen Gyulával 2001-ben alapította meg az Extreme Digitalt, amely a GKI Digital 2015-ös toplistája alapján Magyarország legnagyobb forgalmú e-kereskedője. A társaság tavaly stratégiai együttműködést kötött a többek közt a Kika és Pepco márkákat birtokló Steinhoff International Holdings vállalatcsoporttal, amely többségi részesedést szerzett az Extreme Digitalban. Az együttműködés eredményeként az Extreme Digital az idén a magyar piacon elsősorban offline bővítésre törekszik, míg hibrid, online és offline elemeket vegyítő üzleti modelljével a vállalat újabb országokban fog megjelenni.
(BrandTrend)