Kategória: Képes hír és Personal Brand.

Admin kategória: Képes hír.

November közepén már az ötvenezredik látogatót köszöntötték a Honvéd Főparancsnokságban A magányos cédrus címmel július 6-tól látható Csontváry-életműkiállításon.

“Nagy öröm, hogy egy ilyen különleges kollekció együtt látható a fővárosban, ráadásul ekkora sikerrel” – mondta el Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára, hangsúlyozva: a festő géniusza méltó arra, hogy műveit több helyen is bemutassák. “A festő munkáinak egy részét Pécsen őrzik, így a helyi közönség már magáénak tekinti az életművet, ezért kezdetben nem örült az alkotások ideiglenes elszállításának, mára azonban belátta, hogy ez a kiállítás Pécsre is ráirányítja a figyelmet” – fűzte hozzá Hoppál Péter.

A tárlatra december 31-ig még számos látogatót várnak, majd 2016 elején a Pécsről érkezett képeket visszaszállítják a baranyai megyeszékhelyre.
(MTI – BrandTrend)