Kategória: Hír és Média.

Admin kategória: Hír.

A közgyűlésen a leköszönő vezetőség beszámolt az elnökség elmúlt időszakban végzett munkájáról, az írott sajtó gazdasági- és jogi környezetét érintő változásokról. Az Egyesület ezúton is köszöni a most távozó Elnökség tagjainak munkáját.

Az elmúlt időszak eseményeinek és eredményeinek ismertetése mellett a közgyűlésen résztvevő tagvállalatok képviselőinek egyetértésével megfogalmazódtak a 2022-2023-as évek legfontosabb célkitűzései is. A legfontosabb változás, hogy az online tartalomfogyasztási és hirdetési piacot jelentősen átalakíthatja az Európai Unió digitális szellemi jogokat védő irányelve. Az Irányelv értelmében – melyet a jogalkotó ez év nyarán implementált a szerzői jogi törvénybe – a kiadókkal kötött megállapodás nélkül a globális technológiai cégek nem használhatják fel a kiadóvállalatok médiatartalmait. Szintén kiemelt terület lesz a közeljövőben  a harmadik feles sütik tervezett kivezetésének a kérdése és egy jövőbeni adatpartnerség formálása.

„E két jogi és piaci változás kiemelkedő jelentőségű, és egyben megteremheti a lehetőséget arra, hogy a kiadók több bevételhez jussanak az általuk előállított tartalmak után. A sajtókiadói jogok érvényesítése kapcsán európai szinten is komoly munka zajlik és a hazai kiadók részéről is eltökélt szándék, hogy önkéntes közös jogkezelés formájában működjenek együtt így juttatva érvényre a törvény által megalkotott keretrendszerben az érdekeiket” – mondta Kovács Tibor, az MLE elnöke.

A szakmát érintő legfontosabb stratégiai kérdésekben a közgyűlés résztvevői továbbra is nagy hangsúlyt helyeztek az egyesületi munkában a nemzetközi tudásáramlás biztosítására, a kiadói szakma legjobb gyakorlatainak hazai bemutatására, az ezzel kapcsolatos workshop-ok, képzések szervezésére.

A közgyűlésen megválasztott új vezetőség tagjai:

Elnök:                     

Kovács Tibor (Ringier Axel Springer Magyarország Kft.)

 Az elnökség tagjai:  

Bulyáki Iván (Mediaworks Hungary Zrt.)

Fári István (Galenus Gyógyszerészeti Lap- és Könyvkiadó Kft.)

Kardos Gábor (Magyar Jeti Zrt.)

Kárpáti Márton (Van Másik Kft.)

Lipták Tímea (Central Médiacsoport Zrt.)

Óhidi Zsuzsanna (Marquard Media Magyarország Kft.)

Simon Krisztián (MédiaHírek Kft.)

Szauer Péter (HVG Kiadó Zrt.)

Az Elnökség póttagjai:

Botka Tamás (Business Publishing Services Kft.)

Vándor Ágnes (Professional Publishing Hungary Kft.)

Felügyelő Bizottság Elnöke:

Hargitai Ádám (Mediaworks Hungary Zrt.)

Felügyelő Bizottsági tagok:

Győri Izabella (Central Médiacsoport Zrt.)

Körtvélyesi Csaba (Ringier Axel Springer Magyarország Kft.)