Kormányközeli női oligarcha, a sportéletet felkavaró olimpiai bajnok és a fontos ügyekben megszólaló Nemzet Színésze is ott vannak azok között, akik a legnagyobb hatással vannak életünkre.
Az üzleti döntéshozók között a MÁV Zrt. első embere a listavezető. Dávid Ilona 18 ezer fő munkáltatója és a legfrissebb elérhető, 2015-ös adatok szerint 153 milliárdos árbevételű vállalatot irányít. A közgazdász végzettségű topmenedzser a Spar könyvelőjeként kezdte pályáját. A Spar Magyarország Kft. valószínűleg szívesen ad lehetőséget a hölgyeknek, hiszen a hiper- és szupermarkethálózat élén, egyben az üzleti lista negyedik pozíciójában szintén női vezető áll: Heiszler Gabriella két éve irányítja a 414 milliárd forintos árbevételű társaságot. Az üzleti lista ezüstérmese a Henkel ügyvezető igazgatója, Fábián Ágnes, míg a képzeletbeli dobogó harmadik helyére Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója került. Érdekes, hogy az üzleti listán a magazin azt is feltüntette, hogy a helyezetteknek hány ismerőse van a legnagyobb üzleti közösségi portálon, a Linkedinen. Az üzleti döntéshozó hölgyek húszas listáján mások mellett olyan topmenedzserek kaptak helyet, mint Heal Edina, a Google Magyarország country directora (5.), Bánhegyi Zsófia, a Magyar Turisztikai Ügynökség frissen kinevezett vezérigazgató-helyettese, a Magyar Telekom volt kommunikációs igazgatója (8.), Beke Zsuzsa, a Richter Gedeon Nyrt. PR, kormányzati kapcsolatok és kommunikációs igazgatója (10.), Tátrai Bernadett, a Fundamenta Lakáskassza Lakás-takarékpénztár elnök-vezérigazgatója (12.), Lippai-Nagy Írisz Amerikai Kereskedelmi Kamara ügyvezetője.
A média legbefolyásosabbja ismét Vidus Gabriella, az RTL Magyarország első embere lett. Őt Halkó Gabriella követi, aki amellett, hogy gazdasági és stratégiai igazgatói pozíciót tölt be a TV2-nél, Apropó Média nevű cégével a köztévé legnagyobb beszállítója is. A harmadik helyezett Kaminsky Fanni lett, aki a miniszterelnök Facebook oldalának szerkesztése mellett egyéb kommunikációs feladatokat is ellát. A listára felkerült a piacvezető női magazin (Nők Lapja) lapigazgató főszerkesztője, Vékási Andrea (4.), a frissen csatornát váltott sztárriporter Kálmán Olga (5.), illetve a „magyar Facebook” legnagyobb női véleményvezére, a 880 ezer követővel rendelkező Rubint Réka (10.) is.
A közéleti lista első hat helyezettje valamilyen módon a kormányhoz, illetve a kormányfőhöz kötődik. A listavezető ismét Lévai Anikó, Orbán Viktor felesége lett, őt Szemerkényi Réka követi, aki Washingtonban nagykövetként képviseli Magyarországot (a közeli felmentéséről szóló hír lapzárta után érkezett). A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke; Karas Mónika a harmadik. Helyet kapott rajta az Országos Bírói Hivatal elnöke, egyben Szájer József fideszes EP-képviselő felesége, Handó Tünde (4.), az utóbbi időben médiabefektetéssel is foglalkozó Terror Háza Igazgató Schmidt Mária (5.) is. Hetedik helyezett a listán a hazai sportéletet felkavaró háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka lett. Érdekesség, hogy a listára egyetlen parlamenti párt képviselője sem került fel, helyett kapott ugyanakkor egy új politikai szervezet, a Momentum elnökségi tagja (8.), Orosz Anna, illetve két jogvédő civilszervezet vezetője (Kapronczay Stefánia, TASZ és Pardavi Márta, Magyar Helsinki Bizottság).
A kultúra területének legbefolyásosabb asszonya Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója. Őt Spengler Katalin követi, aki férjével, Somlói Zsolttal a hazai kortárs műgyűjtés fontos alakjai. A kelet-európai akvizíciós bizottság tagja a londoni Tate Modernben és a párizsi Centre Pompidou-ban is. A bronzérmes Magyarország legnagyobb prózai színházának igazgatója, Eszenyi Enikő lett, de komoly befolyással bír a Forbes szerint Törőcsik Mari (4.) is, aki legutóbb Jordán Tamás szombathelyi újraválasztása kapcsán hallatta hangját. Hatodik a listán Virág Judit, az egyik legjelentősebb hazai aukciósház alapítója, tulajdonosa. A tízes lista utolsó két helyére két producer, Pataki Ági és Rosta Mária került, előbbi filmes projekteket visz, utóbbi inkább színpadi és koncertprodukciókat visz, legutóbb Alföldi Róbert Passiójának producere volt.
(BrandTrend)