Kategória: Hír és Média.

Admin kategória: Hír.

A június 19-étől induló Jog és Pszichológia folyóirat célja, hogy mindenki számára elérhetővé tegyen olyan fontos tudnivalókat a jog, a pszichológia és a mediáció témakörében, amelyeket kizárólag költséges ügyvédi tanácsadás vagy mediációs eljárás során szerezhetnének meg. A Jog és Pszichológia olvasói számára a jogi szakzsargon helyett közérthető cikkeket, valamint komoly tekintélyű szakemberekkel (többek között Bagdy Emőkével, Feldmár Andrással vagy Landes Judittal) készített interjúkat kínál.

A Jog és Pszichológiát elhivatott szakemberek alapították, a cikkeket doktoranduszok és komoly gyakorlati tapasztalattal rendelkező szakmabeliek írják. A folyóirat egyik célja, hogy közérthető, gyakorlatorientált, informatív módon, lehetőleg tanácsok nyújtásával mutasson be egy-egy jogi, pszichológiai, kriminológiai vagy a mediáció által érintett témát.

A Jog és Pszichológia emellett felhívja a figyelmet bizonyos társadalmi problémákra – például a családon belüli erőszakra, valamint a diszkriminációra -, amelyek nem kapnak kellő figyelmet.

A Jog és Pszichológia folyóirat partneri viszony kialakítására törekszik mindazokkal, akik úgy vélik, hogy egymás munkáját, tevékenységét támogatva kölcsönösen hozzájárulhatnak céljaik megvalósításához.
(BrandTrend)