Kategória: Hír és Média.

Admin kategória: Hír.

A Bloomberg gazdasági lapnak adott interjúban jelentette be a Facebook, hogy „heteken belül” globálisan, így Magyarországon is elérhetővé válnak az új lájk gombok – írja az ite.hu.

A Facebook az elmúlt hónapokban több országban is tesztelte az új tetszik gombokat, amelyek a Facebook Reakciók elnevezést kapta. A love, a haha, a yay, a wow, a sad és az angry, amiket magyarra a szeretem, a vicces, a szuper, a hűha, a szomorú és a mérges nevekre lehetne fordítani, ugyanakkor nem voltak globálisan sikeresek.

Chris Cox szóvivő elmondása szerint a yay, azaz szuper gomb, nem volt globálisan érthető, azaz egyes kultúrákban nem volt teljesen egyértelmű a jelentése, így ez a tesztelés során elbukott. Ez tehát nem lesz része a Facebook új gombjainak.

A kísérlet során a Facebook szociologusok bevonásával finomította az új gombokat és azok megjelenését a végső változat kiválasztásához.

Cox szerint a tesztelés során a Párizs merényletek komoly mérföldkövet jelentettek. A tesztelő országokban a felhasználók tömegesen használták az új gombokat, ami mutatja ezek sikerét.

„Szerethetsz valamit, vagy szomorú lehetsz valami miatt, esetleg mérges. Az emberek az okostelefonokon nem szeretnek gépelni, és a tetszik gomb nem mindig fejezte ki azt, amit éreztek” – nyilatkozta a szóvivő a Bloombernek.

Az új gombok nem lesznek azonnal láthatóak a Facebookon, hanem az egeret a Tetszik gomb fölé navigálva válnak majd elérhetővé.
(BrandTrend)