Kategória: Hír és Média.

Admin kategória: Hír.

Már az első elődöntő során kétszer annyi látogató, és rekordszámú szavazat érkezett A Dal 2016 produkcióra, mint az ezt megelőző évadok során. Továbbá A Dal 2016 Eurovíziós dalválasztó show nézettsége 757 ezer fő volt, amivel a saját sávjában a legnézettebb produkció lett.

A Dal 2016 weboldalát az adás napján 71 ezer egyedi látogató kereste fel a Medián Webaudit adatai alapján. Ez közel a duplája az előző évadok rekordjának számító 37 ezer egyedi látogatónak, amely vasárnap is megdőlt, hiszen 48 ezren látogatták meg visszahallgatni az első elődöntő produkciót, valamint az eddig elkészült, közel száz extra videós tartalmat.

A Duna TV-n és a Duna World-ön 19:40-től együtt közvetített A Dal 2016 Eurovíziós dalválasztó show nézettsége 757 ezer fő volt, amivel a saját sávjában a legnézettebb produkció lett. A két csatornán a műsor közönségaránya a teljes népesség körében összesen 16,7 százalék volt. A két csatorna valamelyikén 1 millió 809 ezer fő nézett bele a műsorba legalább egy percre, ez a teljes népesség 20,5 százaléka. A műsorra odakapcsolók átlagosan 52 percet néztek meg az első dalválasztóból.
(BrandTrend)