Kategória: Márkás beszélgetések.
Admin kategória: Márkás beszélgetések - kerekasztal.

A “Mi a helyzet?” beszélgetés  itt olvasható:

Kőszegi András:
Hogy mindjárt egy ilyen negatív megközelítéssel kezdjem ezt a beszélgetést: az outlet kifejezés a mi fejünkben Magyarországon nagyjából annyit jelent, hogy kimegyünk az osztrák határ túloldalára  – bár most már van Budapest határában is – de hogy elmegyünk egy ilyen butik arzenálba és leértékelt márkás cuccokat veszünk jó olcsón, az se baj ha tavalyi meg tavalyelőtti, a lényeg az hogy rajta legyen a márkajelzés és lehetőség szerint annyiért vegyük meg, mint egy non-brandingelt terméket. Nem tudom, hogy te mit érzel vagy mit látsz, miközben az egész cégednek, a vállalkozásodnak,  az üzletnek a nevében is szerepel ez a kvázi kereszt, ez az outlet kifejezés?

Kun  Gergely:
Ez az outlet – megint Magyarországon testre szabtuk az eredeti fogalmat. Amerikából indult mint annyi minden más, eredetileg arról szólt a történet, hogy a gyártóknál megmaradt friss többlet termékeket a gyártóknak a dolgozói, ill. hát a környezetben élők megvásárolhatták egy rendkívül nyomott áron, főleg hogyha ez egy ismert márkatermék volt akkor akár harmad- vagy negyedáron megvásárolhatták. Aztán ez a folyamat abba az irányba kezdett el haladni, hogy minden termékből a rentabilitási minimumok miatt sokkal többet kellett gyártani, mint amit a butikvilág fölszippant, és ezért kialakult egy paralel piac. Könnyen belátható – akár nevesítsük – hogy egy Gucci öltönyért 1200 eurót aki képes adni, abból sokkal kevesebb ember van, mint aki outlet áron tud érte adni 5-600 eurót. Ezt észrevették ezek a gyártók, van olyan gyártó, aki azt a pályát követte, hogy kilépett ebből a manufakturális, nagyon alacsony szériaszámú gyártásból, rossz szó, de elkezdett belemenekülni egy nagyobb darabszámba, és nyilván ennek felvevőpiacot kellett találni. S mára már ott tart ez a folyamat, hogy ez egy tervezett többletgyártás. Tehát sok-sok olyan az outlethez társított tévedést kellene tisztába tenni, hogy ez nem hogy nem hamis, hanem nem rosszabb minőség, hiszen ezt a brandek nem is engedhetnék meg maguknak, hogy kikerüljön a saját címkéjük alatt egy másod- harmadosztályú vagy egy hibás termék. Friss, tehát arról szól a történet, hogy a vevő ugyanazt megkaphatja mondjuk amit épp egy milánói butik tart, csak  lényegesen nyomottabb áron és nem abban a miliőben.

Kőszegi András:
Akkor ez a márka saját magát értékeli le. Miért venném meg a Cerruti nyakkendőt 100 euróért, amikor megvehetem 12000 forintért is?

kun_gergely_leftoutlet

Kun  Gergely:
Én azt gondolom, hogy itt jól elkülöníthetően van több piaci szereplő a vevők oldalán, nem feltétlenül találkoznak egymással, mást várnak el a vásárlások során. Azt gondolom, hogy a butik világában mozgó vevők egy „full sevice”-t várnak el. Tehát igenis ott az aktuál trendeknek megfelelően, ha én  oda belépek hozzáértő emberek csináljanak meg, legyek olyan mint a hőn áhított márka által vázolt kép. Az outlet ott ahol jól működik, az már tulajdonképpen a termékre és az árra fókuszál, nem igazán adják meg azokat a pluszokat amit egy butik képes megadni, egy picit jobban magára hagyják a vevőt, de cserében ott van ez az elképesztően jó árelőny.

Kőszegi András:
Nagyjából ez az outlet azt jelenti, hogy tényleg nagyon komoly márkák szerényebb környezetben, kvázi mint egy diszkontáruházban: bemegyek, leveszem, hazaviszem, és akkor Lakatos Márk nem foglalkozik velem – vagy Kun Gergő – másfél órán keresztül?

Kun  Gergely:
Nagyjából igen.

Kőszegi András:
De közben azt mondod, hogy ezt az outlet kifejezést, ezt a tevékenységet átszabtuk megint ilyen magyar piacra – egyébként nagyon vicces, hogy én magam is visszaéltem a türelmeddel, hogy amikor a megfelelő inget a megfelelő nyakkendővel össze kellett tolni, ráadásul akkor az az én hajszínemhez meg a belső világomhoz az a halvány lila ing megy-e, és sorolhatnám még a példákat. Közben meg automatikusan elvárja az ember amikor Cerruti és Gucci márkákat, vagy Ungaro ingeket próbálgat, szinte tudat alatt is várja azt a a törődést. Itt nálatok mi van, mert ti is a Budafoki úton vagytok, egy  – a névből is adódó  – ilyen loft hangulatban.

Kun  Gergely:
Nekünk egy hibrid megoldást sikerült létrehoznunk, amit a magyarországi keresleti igények alakítottak. Amikor elindítottuk az egészet, akkor szinte biztosak voltunk benne, hogy át tudunk ültetni magyar viszonyok  közé egy Olaszországban már jól felépített módszert. Ez arról szól, hogy egyértelműen távol a klasszikus bevásárló övezetektől, kieső helyeken létrehoztak egy gyár hangulatú raktárbázist, ahol csak a termék és csak az ár volt a hangsúlyos. Abszolút nincsen butik feeling, a világítástól elkezdve az ott dolgozóknak a képzettségéig, össze se lehet hasonlítani egy butikkal. Mi is ez akartunk lenni, de nálunk ez nem jött össze.

Kőszegi András:
Amikor butikról beszélünk, és a szakértelemről meg a kiszolgálásról akkor olasz butikról beszélünk, és nem megbántva senkit a Váci utcáról.

Kun  Gergely:
Ez egyértelmű, ezt így gondoltam természetesen, de Magyarországon az indulásunk óta  azt gondolom, hogy egy olyan hibrid megoldást szült az élet, hogy azon túlmenően, hogy nyújtunk egy rendkívül előnyös árat és ugyanazt a minőséget és a brand által képviselt színvonalat, e mellé egyre erőteljesebben pontosan az lép be, hogy elvárják az ügyfelek azt a fajta segítséget, ami eredendően az outlet szisztémának nem a feladata.

Kőszegi András:
Az nem elég, hogy nagy márka – mondjuk az Ungaro ingek itt vannak nyomott áron, vagy sokkal alacsonyabb áron, még ez alá is megy az Ungaro, csinál különböző saját almárkákat, vagy nem tudom ti ezt hogyan nevezitek, ami meg az olcsóbbnál is olcsóbb, egyébként mondhatom, azt talán tök ugyanaz a termék, tök ugyanaz az anyag, tök ugyanaz a minőség, és még annak is alámennek. Ezt jól látom-e?

Kun  Gergely:
Ez abszolút  így van! Úgy lehetne az egész evolúcióját a történetnek nyomon követni, hogy a kiinduláskor van egy manufakturális, abszolút családi bázison nyugvó cég amelyik elkezd növekedni, és újabb és újabb piaci kihívások érik, és azt mondja, hogy én akkor most kinyílok abba az irányba, hogy megcélzok egy vékonyabb pénztárcájú közeget, de akik még mindig az én brandemet akarják, és a következő lépés az, amit az imént említettél, hogy még mindig vannak kapacitásai, még mindig azt mondják,hogy igen kipróbálom magam más piaci szektorokban is, ugyanazt a minőséget, tehát még mindig nem beszélünk arról, hogy csúnya szóval butítanák a terméket, ugyanazt a minőséget egy másik branddel gyakorlatilag piacra dobják. Ez az amivel még pluszban találkozhatsz ilyenkor.

Kőszegi András:
Mi a tapasztalatod? Ti alapvetően férfi ruházattal foglalkoztok, ami önmagában egy  érdekes történet – a férfi divat és a férfiaknak a jólöltözöttsége, de hát ugye a magyarországi férfiak „rosszulöltözöttsége” egyrészt rossz hír, mert nehéz nekik értékesíteni, másrészt meg jó hír, mert van még hová fejlődni, egy iszonyatos nagy potenciális, egy felszabaduló piacon vagytok tulajdonképpen jó esetben. Szóval hogy a márkaválasztás férfiaknál márka nélkül, van a nagyon nagy brand, amit ismerünk, legyen az egy ing, és annak van egy almárkája a másik polcon, 5 ezer forinttal olcsóbb. Milyen nagy az eredeti, ismert elismert, veretes brandnek, márkának a vonzása? Tudom, hogy ez egyénfüggő, pénztárca függő, de mégis az erős márkáknál azt tapasztaljuk, hogy iszonyatos módon be tud szippantani és az érzelmi döntés, az önkifejezésünk, sok minden miatt választhatunk egyébként drágábbat és nem az almárkát. Te mit tapasztalsz?

Kun  Gergely:
Ezzel kapcsolatban azt látom, hogy párhuzamosan él többféle igény, többféle vásárlói motívum tapasztalható, nyilván létezik az az ember aki abszolút tájékozott, képben van, hogy melyek az ún. trend-setter márkák, tehát akik meghatározzák a divatot, és a többi márka – ha lehet így mondani – utánuk kullog. Van aki egy ár miatt jön hozzánk, mert azért ne felejtsük el mi klasszikus férfi business viselettel foglalkozunk, esetleg még a business casual, tehát amikor az öltönyös ember lelazít, úgy lehetne mondani, hogy addig megyünk el. Nagy átjárás is van, tehát még az is megfigyelhető hogy valaki egy kiemeltebb szituációra  akar magának venni egy Valentino vagy egy Cerruti öltönyt, de azt mondja a hétköznapokra – bár azzal nem köt minőségi kompromisszumot – megvesz egy másik márkát, ami akár nálunk a felébe kerül. Ezt nagyon nehéz megfogni, sokrétű, pénztárca függő is természetesen.

Kőszegi András:
Azt mondtad, hogy az üzletember lelazulós ruha a business casual, ezt mennyire értik vagy nyilván hozzátok az evolúció nem az első lépcsőjén lévő pasik jönnek, mert ugye ez az értékesítési szisztéma is egy külön téma, de hogy mennyire értik ezt, mert látjuk hogy komoly partikra elmész, a meghívókon ott a dress code, és a szakadt farmertól a lakkcipős szmokingig minden megtalálható?

Kun  Gergely:
Komoly problémák vannak, az látható, de ami pozitívum, hogy erőteljes a fejlődés. Csak amióta mi a piacon vagyunk én azt gondolom hogy egyre fogékonyabbak az emberek, egyre jobban megértik azt – főleg az üzletember réteg – hogy a ruházattal kommunikálsz, elkezdték a ruhát, mint eszközt használni, és aki segítséget kér, az már célzottan ebben kér segítséget. Ez nagyon sokszor fölmerül nálunk mint kezdő kérdés, hogy milyen helyzetekben, szituációkban és mit kommunikálva akarsz megjelenni és ehhez akarjuk társítani a ruházatot.

Kőszegi András:
Milyen mélységekig tudtok vagy akartok elmenni? Egy technikai kérdés, hogy milyen napszak, melyik ország vagy hol találkozom, tehát most akkor a tök egyszínű inget vegyem vagy ugyanazt az inget de piros gomblyukazással kivarrva, ez mind hangulat, helyzet, ennek megvan a kultúrája ahonnan ti jöttök, Olaszországból, tehát egy ilyen technikai szintig mentek el, vagy a személyiség is előjön? Tudtok-e és akartok-e ezzel foglalkozni, miközben az lenne a dolgotok, hogy bejövök, leakasztom és elviszem?

Kun  Gergely:
Mindenképpen kell vele foglalkozni, én azt gondolom nincsen ún. jolly joker ruha! Van az adott illető akiről éppen szó van, az ő munkaköre, a helyzetek amiben ő megjelenik, és azon belül is eltérő lehet hogy mit akar kommunikálni. Könnyen lehet hogy egy konzervatívabb szituációban, új üzletemberek közé betévedő ember még egy visszafogottabb klasszikus arcot akar magáról kommunikálni, míg ugyanaz az ember egy éjszakai elegáns partin, ahol már az általa ismert közegben mozog ott sokkal eleresztettebben, attraktívabban akar megjelenni, tehát számtalan igény felmerülhet.

Kőszegi András:
Ugye nem csak a Cerrutti meg az Ungaro brand az érdekes, hanem a loft outlet. Tehát a ti cégetek brandje is nagyon érdekes, hiszen külkerületben vagyunk,  egy gyárudvaron, tehát itt az utcákon sétálók, andalgó párok, külföldiek, turisták, munkába sietők nem botlanak belétek, tehát nagyon érdekes kérdés számomra, hogy mégiscsak kell egy brandet építenetek. Ha én akarok valamit venni akkor ez jusson az eszembe és ide jöjjek. A klasszikus hirdetés, a keresés, egyáltalán mi az amivel ide tudtok vonzani embereket? Aztán az egy másik kérdés –  a falon a fényképekről majd beszélünk egy szót.

Kun  Gergely:
Az biztos, hogy a lokáció, ahol mi vagyunk, az az impulzivitását a vásárlásnak az nagyban lecsökkenti.

Kőszegi András:
Addig amíg ide be nem jövök.

Kun  Gergely:
Igen, addig, utána már reméljük, hogy erőteljesen hat. A módszerek amivel mi vevőt tudunk fogni azok nem a klasszikus médiafelületek. Igazánl megpróbáljuk a szájhagyományt leképezni, kitelepülős promóciókat tartunk, olyan üzletember találkozókon, olyan nívós helyeken jelenünk meg, olyan eseményeken – golfrendezvényeken – ahol ez az üzletember kör megfordul, és akkor kihasználjuk annak a helyszínnek a már pozitív voltát, és ott próbáljuk magunkat hirdetni, de soha nem lövünk mi több tízezer emberre, inkább mindig 10-20-30 új arcot szeretnénk mindig megtalálni.

Kőszegi András:
Ha már az arcokat említetted, és én a fényképeket említettem az előbb, mondjuk úgy hogy komoly, de inkább ismert arcok is vannak. Mit tapasztalsz, ti nem szponzoráljátok őket, alapvetően nem használjátok őket, de mégis ezek az arcok televíziós arcok, színészek, újságírók, stb-stb., ide járnak – van ennek hozadéka egyébként? Mert nagy márkák nagy arcokkal foglalkoznak, most lehet hogy nem egy kőkemény szponzoráció, de a szájhagyomány révén lehet-e , van-e ennek hatása?

Kun  Gergely:
Azt gondolom egy ilyen jó olasz példát lehetne rá mondani, és talán nem sértődik majd meg az illető, hogy egy magyar párhuzamot is vonni rá. Hogy ha Olaszországban egy kinti „Sebestyén Balázsra” adunk egy attraktív nyakkendőt az esti műsorába annak igenis mérhető másnap a keresettsége. Magyarország még nem tart itt, tehát ennyire nem nézzük azokat az embereket akiket celebnek, ikonnak tartunk, pedig azt gondolom, hogy jó lenne nézni őket, ill. nagyon sok olyan embert látok aki sajnos nem úgy öltözik ahogy a celebsége megkívánná. Nem tudom. Az a kör akit mi célzunk, az egy klasszikus üzletember réteg, akinek ez az elegáns ruházat kvázi egy munkaruha. Ilyen szempontból ezek az emberek ikonikus figurának a saját környezetükben lévő kiemelt üzletembereket tartják és egymástól lesnek. Emiatt nem is választunk magunknak ún. tévés celebet,  és nem kértünk fel soha senkit, hogy legyen félévig, egy évig az arcunk.

Kőszegi András:
Egész egyszerűen nem éri meg.

Kun  Gergely:
Azt gondolom, hogy nem! Klasszikus reklámnak tekintem, és azzal nekünk per pillanat rossz a tapasztalatunk.

Kőszegi András:
Azért egy kicsit legyünk optimistábbak, ne a rossz tapasztalattal fejezzük be. Látsz-e arra valamilyen reményt, lehetőséget hogy ez a fajta outlet kultúra Magyarországon a helyére kerül, meghonosodik?

Kun  Gergely:
Egyértelműen érzékelhető a fejlődés, nem végzünk ilyen jellegű kimutatást, de az látványos, hogy az az ember aki egyszer megjelent  nálunk és ez a ruha a témája ők törzsvevőkké válnak, talán ez egy nagyon pozitív visszajelzés, és így lépésről lépésre haladunk, érezhető a javulás!
(BrandTrend)