Kategória: Márkás beszélgetések.
Admin kategória: Márkás beszélgetések - kerekasztal.

A 2012.04.11. BrandTrend “Mi a helyzet?” beszélgetés írott változata.

Kőszegi András:
A hungarikumok kérdése országimázs, társadalmi identitás szempontból, és még sorolhatnám milyen sok szempontból meglehetősen fontos. Jelen pillanatban most azt érzem, hogy az egész történet egy kicsit politikai színtérre, harctérre került. Azzal, hogy valószínűleg lesz egy hungarikum törvényünk az egy jó irány, aztán hogy tartalommal hogyan lesz megtöltve az nagyon nagy kérdés. Kezdjük ott, hogy idáig még az elmúlt években, évtizedekben nem nagyon sikerült definiálnunk, hogy mi az, hogy hungarikum. Ti erre egy kísérletet tettetek. Lehet egyáltalán definiálni, vagy az irányokat lehet tudni, érezni?

Birinyi József:
A hungarikumok – most még definiálástól függetlenül – az országmárka, a turizmus, a gazdaság katalizátorai. Ez most jól hangzik szlogenként, hogy az elején ezt mondom, de a világ nem arra kíváncsi, hogy hogyan utánozzuk, hanem arra, hogy mi mit tudunk adni a világhoz. Mert a rapet, a bennszülött néger táncot gyenge vagy profi  utánzatként, de mégiscsak utánzatként tudjuk művelni. Viszont amiket mi tudunk – specialitásokat – nyújtani a gasztronómiától, a természeti értéktől, a társadalomtól, a történelemtől kezdve az ipari alkotástól, a szürkemarhától a szürkeállományig bezárólag széles ívet rajzolva, azok nagyon jelentősek. Természetesen mi, mint minden más ország, nép, nemzet esetében a sajátunkat nyilvántartjuk, de értjük és megbecsüljük azt is, hogy másoknak ugyanígy vannak fontosságai, jelentőségei. És ha az össznemzeti vagy egyetemes emberi kultúrtárat vagy értéktárat nézi az ember, akkor ezt valahogy közösen kell, hogy  összerakjuk. Fontos hogy az egész apró dolgoknál is ez tudatosodjon az emberben.
A hungarikum fogalom a patriotikumhoz vezethető vissza. Én  mindig azt mondom, hogy a hungarikum nem magyar találmány. Az elnevezés ilyen értelemben egy latin elnevezés, de az elnevezés tárgya, az a magyar jellegzetes tárgyra vonatkozik az -um végződéssel, ugye nem hungarika vagy hungaricus, tehát nem  fogalmi, személyi vagy egyéb vonatkozású. Viszont a hungarikum latin tárgyra vonatkozó fogalmat  általánosítottuk a köznyelvben, ahol már nem is tudják pontosan miről van szó. A hungar előszót többnyire mindenki érti belőle, és valami olyan, ami jellegzetesen magyar – így csapódik le, ha köznyelvi szinten veszi az ember.
Ha hivatalosan közelítem, akkor 97-ben használták először a könyvtári közművelődési törvényben a hungarikum fogalmat, amely inkább nyelvi eredetre utal, vagy sokkal inkább nem annyira minőség alapú megközelítés, mert azt mondja, hogy bárhol, idehaza vagy a világon magyar nyelven született mű, az hungarikum. Nyelvi eredetre utal. Ezt is a törvénynek többek között rendezni kellene, mert ha nem rendezi, akkor két hungarikum fogalom lesz törvényi keretbe ágyazva, használva, és ez így nem jó.
A hungarikum fogalom – ha jogilag akarjuk közelíteni – Megyaszai és Simicskó urak voltak, akik 2008 nyarán elindultak ebbe az irányba, és azt  mondták, hogy a kiemelt magyar értékeket a privatizáció zömének lebonyolódása után mégiscsak védeni kellene. Kicsit későn jutott eszükbe, de jó hogy eszükbe jutott, mert talán az értékesülés össznemzeti szempontból jobb lehetett volna, hogyha  nem devalváljuk, majd utána vesszük vagy adjuk el többségében. De mindezzel együtt a hungarikum fogalom, mint kiemelt magyar érték – általánosságban így közelíthető meg – a definíciót egzaktan egy mondatban elmondani nem lehet. Ez egy összetett kérdés. Olyan ismérvsort lehet felsorolni, amelyeknek ha valami eleget tesz, akkor az szinte biztos, hogy hungarikum. És a hungarikum kerettörvény definíciója is sokat átvett szerencsére abból, amit mi a parlamenti hungarikum munkacsoporttal a definícióhoz, a meghatározáshoz hozzátettünk. Egy nagyon lényeges, fontos elemet kihagytak, amit mondtam, hogy XXI. századi aktualitás kell legyen. Tehát a honfoglalás önmagban nem lehet hungarikum, bármennyire is a magyarságra jellemző – most ne vitatkozzunk, hogy 1, 2, 3 honfoglalásról volt szó – viszont akár az ópusztaszeri nemzeti emlékparkunk XXI. sz-i, a honfoglaláshoz kötődő nemzeti zarándokhely vagy turisztikai zarándokhely – ha ott megfelelő minőséget, értéket képviselnek, a programtól kezdve az árusított termékekig bezárólag, akkor akár hungarikum is lehet. Ezzel nem mondom azt, hogy az, csak ismert logikai példát hozok erre.
Az ismérvnél mindenképp a kiemelt magyar minőség , érték, lépték – ez hozzátartozik. A magyar áru, magyar termék összehozása egy külön történet – és ez nagyon fontos -mert van aki azt mondja, hogy ha minden magyar benne, akkor magyar. Ezt így meghatározni egyrészt nehéz, másrészt a tőke szabad áramlását nem korlátozhatjuk, és nem is akarjuk, nemcsak a nemzetközi jog ütközés végett, hanem egyébként sem racionális dolog. Mert ha a Pick szalámit, ami a Csányi cégcsoporthoz, a Bonafarmhoz tartozik, és a Hungarikum Szövetségnek alapító tagja, ha  – ne adj isten csak példaként mondom – úgy dönt, hogy tőzsdére viszi és eladja a részvényeit, attól még a Pick téliszalámi lehet hungarikum, mindaddig amíg a receptúra, a hagyomány, a design, a megjelenés, és  minden ami hungarikummá teszi és azzal azonosítja az megmarad. Ha az változik, akkor természetesen már nem hungarikum.

Kőszegi András:
Ugye itt súlyos kérdésekről, összefüggésekről beszélünk. A magyar termék még nem egyenlő a magyar márkával, a magyar márka még nem egyenlő a hungarikummal, és az érték és a minőség tekintetében meglehetősen távol álló elképzelések léteznek itt Magyarországon. Nagyon nehezen tartom elképzelhetőnek, hogy itt valamilyen konszenzus jöjjön létre, olvasván a törvénytervezetet és az abba beleírtakat, mondjuk úgy, hogy nem sok mondat maradt benne egységben, épen.

birinyi_jozsef_hungaricum

Birinyi József:
Az a probléma, hogy mi ezt egységesen terveztük és írtuk meg eredetileg. 22-23-an voltunk a parlamenti hungarikum munkacsoportban, és Lezsák Sándor 2009 februárjában kért fel erre a feladatra, hogy ezt fogjam össze és vezessem. És azok az emberek akiket felkértünk – néhány képviselő, de többségük külsős szakértő, tehát a vámterülettől, az Apeh-től, a nyelvészettől kezdve a jogig, a törvényalkotótól a  kodifikálóig, a legkülönbözőbb területekről szedtünk össze, pontosan azért mert minden területet érint a magyar érték és a hungarikum terület, és szakmailag is próbáltuk lefedni, hogy a technokrata területek is képviselve legyenek, de az eszmeiek és a gyakorlati praktikus, minőségvizsgálattól kezdve minden benne legyen.
Mindannyian térítésmentesen végeztük ezt a munkát azért, mert fontosnak tartottuk, hogy hozzá tudjunk járulni, hogy valami közös nevező, érték mentén ki tudjon alakulni, és mi egy nagyon logikus rendszert építettünk föl. Nem azért mondom, mert mi írtuk, illetve én foglaltam össze és 8 tanulmányt írtam, és 2010 augusztus közepén adtam le, gyakorlatilag a hungarikum törvény stratégiáját. Nem esszéisztikusan 18-20 oldalban megfogalmazva, hanem nagyon vázlatosan, célirányosan, de ha valaki végigolvassa akkor érthető, logikai módon levezetve. Most ebből másfél év késéssel született a Vidékfejlesztési Minisztérium által kormányjavaslatként beterjesztett törvénytervezet vagy javaslat, amely felhasználja azon paneleket, elemeket. És a két alkotó, a parlamenti hungarikum munkacsoportnak tagja volt, ők a fizetett forradalmári státuszba tartoztak, mert minisztériumi főosztályvezető meg az egyik jogásza – akiről beszélek  – de nagyon tisztességesen, szépen szakmailag együttműködve csiszoltuk ki.  És nem mondom, hogy az a törvénytervezet született a stratégiából 17.0-ig eljutva, amit a stratégia megkövetelne a kodifikálótól, hanem inkább az a törvénytervezet született, amit a  Vidékfejlesztési Minisztérium két jeles kollégája és jogászai, meg a stratégia összesimításából létre lehetett akkor hozni. De jó úton haladtunk ahhoz, hogy a működőképes változat kerekedik ki. Itt kapott egy gellert a történet, hogy érdekcsoportok és mi mentén, miképp, hogy ez most mennyiben politika és mennyiben érdek – erről érdemes gondolkodni, de egzaktat nem tudok mondani. Időnként olyan érzésem van, mint amikor a honfoglaló magyarok 3 hónapi járóföldnyire vannak a Vereckei- hágótól, de a kereskedők a nyilakat, a tegezeket, és a műanyagból készült aranyozott csúcsú parlamenteket már beárazták, és a piacot felosztották, és ehhez akarják idomítani a törvényt. Mert hogy racionálisan azokat az érveket, amelyeket mi ott leírtunk a 42 oldalban, és látod zölddel, sárgával és pirossal beleírva, hogy mi helyett mit, és mi az indoklása annak, azok többsége – nem mondom, hogy nincs olyan amivel vitatkozni lehetne, mert mindenkinek eszébe jut valami a 3 éves munkánkat követően is, és annak lehet alapja – de azoknak a zöme, 90-95%-a vitathatatlan, szakmai érvvel alátámasztott, átgondolt, és mégsem csak töredéke valósul meg vagy kerül befogadásra, vagy a strukturális, lényegi változásokat jelentőket nem fogadták be. Persze ez is egy fából vaskarika, hogy a kormány előterjesztő részéről az bírálja el  a beérkező javaslatokat, akit esetleg éppen kritizálnak, tehát magát az előterjesztőt. Mi nem a Vidékfejlesztési minisztert vagy Minisztériumot kritizáltuk ebben, hanem azt mondtuk  – már a stratégiában leírva jóval korábban  -hogy nem szabad a hungarikum, magyar értéktár minden ágazatot, minden szakterületet érintő komplex rendszert egy adott minisztériumhoz kiemelt feladatként rendelni. Mert vagy többé vagy kevésbé maga felé hajlik a keze, nem feltétlen rosszindulatból, hanem mert a saját bandáját ismeri  – mint a cigány prímás viccben, amikor be akarják a pártba léptetni  – mindenki a saját bandáját ismeri és abban az ismeretségi körben tud mozogni. És látszott is az előterjesztésben, ha olvastad a preambulumtól az utószóig bezárólag, hogy ahol indokolni kellett 80-85 %-ban csak mezőgazdasági, agrár- és termékpéldákat hoztak. Mert idegen számukra – és ez nem azt jelenti hogy ellene vannak -d e a napi létében egy élelmiszer minősítési főosztályvezető nem Liszt Ferenccel vagy Puskás Öcsivel foglalkozik alapvetően.

Kőszegi András:
Ezt akartam mondani pontosan, hogy a Vidékfejlesztési Minisztériumba való beillesztése ennek a Bizottságnak, egyáltalán ennek a törvénynek a megfogalmazása, megszavazása, létrehozása, egyfajta sztereotipizmust mutat. Ha hungarikum akkor paradicsom, fokhagyma meg akár a Pick szalámi.

Birinyi József:
Jól érzed, és ez nem alaptalan, mert hogy nagyon sok, mondhatni 10-20-30-40 nem tudom pontosan százalékban megállapítva, de jelentős része a hungarikumjainknak, a kiemelt nemzeti értékeinknek tényleg az ehető-iható, a gasztronómiai vagy agrártermékek körébe sorolható, és ez teljesen rendjén van.

Kőszegi András:
Fontos ez, de ennél sokkal többről van szó talán.

Birinyi József:
Fontos, de nem egyedüli kizárólagos. Így kell megfogalmazni. Én azt mondtam, hogy amikor a területeket vizsgáltuk,  hogy honnan van vagy lehet hungarikum. Először a közfelkiáltásos hungarikumokat vizsgáltuk. Közfelkiáltásos hungarikumoknak azt nevezzük, amelyek úgy hungarikumok, hogy törvénytől, definíciótól, jogtól, mindentől függetlenül, ha elmész külföldre és azt mondod magyar vagy, vagy Budapestről jöttél vagy Nagykőrösről, akkor azt mondják, hogy Pick szalámi, szép lányok, parlament, Balaton, Herendi porcelán, Bartók, Kodály, Puskás  – kinek mit mondanak. De bizonyos felmérések szerint Puskás Öcsi a legismertebb, Kálmán Imre -az operettszínházban vagyunk – a második legismertebb. De ez mindig függ a felmérést végzők közegétől is. Ugyanígy a  Vidékfejlesztési Minisztérium az egyik előző törvénytervezetében  egy ilyen sanda elfogultságot érzékeltető volt, amikor azt mondja 43%-a, a preambulumban fogalmazták meg az előző 2-es változatban,  43%-a a megkérdezettek szerint ehető- iható a hungarikumok közül. Ezt egy Food kiállításon, hús kiállításon, vásáron kérdezték meg. Ha ugyanezt a kórusversenyen, vagy a nemzeti válogatott focimeccsén kérdezik meg, akkor feltehetőleg egészen más arány jön ki, mert a célcsoportnak az érdeklődése más. De nem az számít, hogy akár 1 ezrelék, vagy akár csak 1 db van az értéktárban vagy hungarikumok között, vagy még nincs is, de potenciálisan minden területről lehet hungarikum. A törvénynek olyannak kell lenni, hogy ágazat- és szakma semlegesen kezelje az egészet.

Kőszegi András:
A hungarikumok megfogalmazását, ennek a védjegynek az odaítélését – nem tudom milyen formában akar ez majd létezni – egy 13 fős bizottság, amely egy  minisztériumban alakul,  meg tudja-e tenni?

Birinyi József:
Ha a jog felhatalmazza meg tudja tenni, a kérdés csak az, hogy az ténylegesen hungarikum lesz-e amit minősítenek, vagy amivé minősítik.

Kőszegi András:
Fizikailag nyilván meg tudja, tartalmilag meg tudja-e tenni?

Birinyi József:
Hosszú távon ha nem működőképes kerettörvény kerül elfogadásra, nem fog működni, mert konfliktusok sorát fogja hozni magával, az egyes ágazatok, szakmák közöttit, és mi ezt szerettük volna leginkább elkerülni. Mert jó közmondás szerint ha három magyar összejön az biztos, hogy hat félét akar. Tehát ezt elkerülendő azt mondtuk, hogy mindenképp minisztériumok fölött álló szakmai vagy irányító testületnek kellene kezelni, az operatív testületnek, a hungarikum titkárságnak és nem egy minisztérium alkalmazotti körének kellene lenni, hanem teljesen független és minden minisztériumot felügyelő vagy azt meghaladó hatáskörrel rendelkező. A minisztériumokban mi úgy terveztük, hogy egy-egy kisebb hungarikum titkárságot kell létrehozni, akiknek az a feladata a szakmán, az ágazaton belül, hogy ők kifejezetten a hungarikumra kiemelt ágazati értékekre figyeljenek, a települési, helyi értéktől a nemzetközileg elismert hungarikumokig, ami egy területhez kötődik.

Kőszegi András:
Távolodjunk el egy kicsit a napi politikai síktól. A hungarikumok kérdése nagyon fontos az identitásunk szempontjából. Ez egy nagyon-nagyon szenzitív terület, hiszen a hungarikumok nagyon jól erősíthetik az identitásunkat, de a hungarikumok lényegét, létét, tartalmát nagyon nehezen tudjuk megérteni, ha nincs egyfajta erős identitásunk. Ez egy kétirányú utca, ha úgy tetszik egy kicsit 22-es csapdája is.

Birinyi József:
Én feloldom ezt a 22-es csapdáját, vagy a gordiuszi csomót gyorsan kibogozom, mert gyakorlatilag, ha valakinek nincs identitása, akkor érik meg benne igazából az a nem tudatos, ösztönösen megfogalmazódó szándékmotiváció, hogy keressen identitást magának. És ilyenkor az új identitásoknak is van létalapja, nem csak a reális tényleges, régi identitásnak. De ha megnézi az ember, a kulturális antropológiai vizsgálatokat tekintve, akár a törzsi kultúrától,  a néprajztól a városi kultúráig bezárólag, ha az ember a saját kultúrájától kellő távolságra kerül, vagy a saját hagyományaitól, hagyományos kultúrájától kellő távolságra kerül, akkor fedezi föl igazából, hogy mit veszít el. És ez történelmi léptékkel is igaz. Herder amikor fölhívja a Volkslieder, a német népdalra a figyelmet, a legiparosodottabb sziléziai, német meg egyéb területekről vagyon szó, ahol  a mobilizáció sokkal nagyobb, mint a kései feudalizmussal 100-150 évvel lemaradásban – most a gazdasági fejlettséget tekintve lemaradással – rendelkező Osztrák-Magyar Monarchiában, annak is főleg a magyar részén. De ennek köszönhető az, hogy pl. Közép-Európának azon részén ahol mi élünk gyakorlatilag a tradicionális kultúra 150 évvel tovább maradt meg funkcióban. Mert a hagyományos paraszti közösségek a kulturálisan gazdaságilag önellátó közösségek voltak dominánsak, és nem az ipari mobilizáció volt domináns. Nem véletlen, hogy az iparilag és társadalmilag legmobilabb európai társadalomban fedezik föl először, vagy akár Rousseau „Menjünk vissza a természetbe!” ha nézzük a francia felvilágosodás jelmondatait, ugyanezen logika alapján bemegy a városba, és akkor fedezi fel, sőt idealizálttá teszi, hogy a természet a szép. A disznófekália szagát levonja belőle, és nem jut eszébe csak az, hogy milyen szép, csicseregnek a madarak … – van egy idealizált megszépítése. Ugyanez igaz  – sajnos az ember olyan gyarló állat, hogy a saját életében is igaz –  hogy amikor ott van, amikor elérhető, megfogható közelségben van, akár a barát, a barátnő, a nagypapa, a tanár, a bárki akkor olyan természetesnek vesszük. És amikor elmegy a körünkből akár sajnos végleg, akkor jövünk rá, hogy a manó egye meg, nem írtam le, nem kérdeztem meg, de jó lett volna ha… Bezzeg az én időmben effekt állt elő a kezdet kezdetén, ez társadalmi történelmi léptékben is igaz. Akkor amikor távol kerülünk a saját kultúránktól, akkor  fedezzük fel. Ilyen értelemben nem ellentmondás az, hogy identitás hiányunk vagy szűkösségünk van. Mert akinek identitás hiánya van, lásd 60-as évek, a rock kultúrától kezdve, a táncháztól, a pávakörtől a megújuló mozgalmakig bezárólag – különböző műfajokat mondok szándékosan most a kultúra területéről – teljesen természetes, hogy identitást kerestek. Mert hogyha népzeneként az Állami Népi Együttes Mojszejevre hajazó össznépi roma szimfonikus zenekarát nézzük, ami egy állami népi együttes, amiben népi alap volt, de igazság szerint az eredetihez nem sok köze volt. Művészileg nagyon jó dolgok születtek benne, gulyás feldolgozástól kezdve, rábai tánctól egyebekig, de eklektikus volt a történet. Ehhez képest fölfedezik azt az őszinte kultúrát, ami. És a XX. sz. végén önálló trend és divatmozgalom kerekedik ki máig hatóan többé-kevésbé ezen ügyekről. Ilyen értelemben az identitás hiány és az identitással való rendelkezés nem ellentmondó. Az identitás hiánya minden emberben a mítoszkeltés, és az identitás keresését ösztönzi, hogy saját magát találja meg, idegen kultúrákban vagy vallásban vagy ideológiában, vagy valami jelenségbe kapaszkodik bele – ez más kérdés. S most persze természetes azt mondani, hogy ha valakinek magyarság tudata vagy kötődése vagy somogyországi tudata van, vagy zuglói tudata van, vagy bármelyiket mondom, akkor teljesen természetes, hogy lehetőség szerint eresszen ott gyökeret. Mert azt mondjuk, és ez látszik, és kulturológiailag is látszik, hogy ha valakinek nincsenek gyökerei, akkor nem tudja mások hagyományát, vagy kötődését vagy identitását megérteni. A birodalmak mindig arra törekedtek, hogy gyökértelenítsék, mert akkor masszává lehet tenni, akkor össze lehet hozni az embereket, ez most politikától függetlenül, történelmi léptékben igaz. Én viszont mindig azt mondom, hogy a kultúrában is működik a hatás-ellenhatás törvénye. Nézd a csángókat. Ha 400 éve nem volt magyar katolikus papjuk – többször írtak a pápának  nem kaptak magyar papot – de mégis az identitásuk a kultúrájukban, a nyelvükben, a viselkedésükben, a gazdasági, a nem írott hagyományaikban, a tudásukban maradt fenn – kicsit elrománosodva, természetesen ilyen létezik, de nyelvújítás előtti magyar nyelvet tudunk máig gyűjteni, amikor már a lavórral ők is 612 csatornát fognak, és szerkesztik maguknak esténkét ugyanúgy az adást, de még tetten érhető. És ez ennek köszönhető, hogy a végeken, ahol a kultúrák találkoztak – ráadásul ha szándékosan próbálták asszimilálni őket, meg a saját kultúrájuktól elvonni, hogy nincs tanár, nincs pap, nem beszélhetsz a te nyelveden, akkor még inkább tudatosan őrzik meg. Nem véletlen, hogy Burgenlandban sokkal előbb feloldódott a magyarság, mint Moldvában.

Kőszegi András:
Térjünk vissza a márkázás vonalra. Falu, város, ország, branding, desztináció szempontjából. Milyen jelentősége lehet a hungarikumoknak?

Birinyi József:
Az első mondatban mondtam, hogy a turizmus az önazonosság katalizátora, de a  gazdaság katalizátora is lehet a hungarikum. Ha a gazdasági példát hozom, ha valaki egyszer egy Tokaji aszút megkóstol, és azon hungarikum jelvény, címke vagy védjegy van, és azt mondja, hú ez nagyon jó, és összekötődik azzal márkaépítő, brand értelemben, akkor ha egészen máson, egy Kodály koncerten lát a meghívón egy hasonló jelvényt, akkor azt fogja mondani ez valami szuper minőségű magyar termék lehet, vagy  valami olyan ami jó. És ez itt a márkaépítésnek óriási felelőssége, és itt egy összetett márkaépítésről van szó, mert a kiemelt a magyar minőség, a magyar érték világléptéknek a brandjéről van szó, amit ha bárki megsért az összes többit rombolja egyszerre. Akár hamisítja, akár nem a megfelelő receptúrában, minőségben állítja elő, adja elő, vagy hamisan adja elő bármelyik műfajról van szó, ez egy nagyon-nagyon erős monitoringot igénylő rendszer, mert  ha valaki hamis szalámit vagy terméket ad a piacra, vagy nem olyan igényességűt ad a piacra, vagy romlottat, vagy bármi módon kifogásolhatót, az nem csak a konkrét terméket rombolja, hanem az egész hungarikum védjegy rendszert, és az abba vetett bizalmat és azt a mítoszt rombolja. Ugyanez pozitíve is igaz! Ha látta a Pick téliszalámit, amit megkóstolt, vagy a Tokajit, vagy a Herendit, és ahhoz képest lát bármi mást amin ugyanazt a jelvényt látja, akkor átviszi azt a bizalmat, és zömmel átviszi. És utána ha ez beigazolódik, hogy ez egy minőség, ez egy prémium, ez egy világbajnok minőségű termék, akkor erősödik a mítosz körülötte. Ilyen értelemben nagyon fontos az országmárka – az Országmárka tanácsban én is benne vagyok – alakításnál az a fajta amerikai szemlélet, hogy most az országot is ugyanúgy kezeljük mint egy márkát, csak egy speciális márkaként fogjuk föl, ez teljesen normális dolog. De egy nagyon összetett kérdésről van szó, ahol a politikai napi érdekek, a gazdasági érdek, az üzleti érdek, ha csak a libamájra gondolunk, a francia, német, lengyel és magyar piac piacszerzése…Magyarország 16-17, 20 %-át adja a libamáj piacnak a világban, onnan 5%-ot lehasítani milliárdos tételeket jelent. Itt azért most az, hogy egy létrehozott magyar állatvédő alapítványnak, háttérből, mint kiderült, pénzt csorgattak azért, hogy járassák le, és menjenek oda, hogy milyen gusztustalan módon, és az állatvédők által kifogásolható módon tömik és kényszer etetik a libákat  – persze pro és kontra lehet érveket hozni – de ha így nézzük, akkor levágják az állatokat, és hogy nem késsel vágják át a torkát, hanem sokkolóval szédítik el, és fájdalommentesen végzik, az etikai rétegeket már lehet boncolgatni. De itt egyszerűen nem egy zöld vagy állatvédő mozgalomról volt alapvetően szó, hanem piacszerzésről. Egyfajta ipari ütközésről, piac ütközésről volt szó, és a márkaépítés szempontjából ez egy nagyon összetett márka, mert minden ilyen apró elem, az hogy az Unió éppen hadjáratot folytat ellenünk, részben mások ellen is, de Magyarországot hangsúlyosan viszik – hogy ezt most saját embereink, vagy kinti emberek, vagy kik és miképp – most nem politikába nyúlva mondom ezt – de óriási bűn az – és ilyen értelemben az országmárka védelme is kitüntetettséget érdemel. Ha valaki normális ember és családon belül jogos konfliktusa van, akkor nem megy ki üvöltözni az utcára, hogy milyen hülye az én férjem vagy a feleségem, és kiteregeti a szennyesét, hanem házon belül próbálja megoldani. Az már a végső kétségbeesés. De ez már az önfelszámolással egyenértékű, hogy ha mi kimegyünk, vagy valaki közülünk kimegy, ha valami miatt ellenérzése van, akár politikai vagy gazdasági csalódottsága van, vagy bármiféle, hogy akkor „leszellenti” a saját hazáját, nemzetét, népét – ezt normális ember nem teszi meg. Vagy ha megteszi akkor a következményeit vállalja. Itt pedig általában a következetlenség országa vagyunk – sokszor  politikusaink is mondják – gazdasági és egyéb vonatkozásban, értelemben. Ennek kell következménye legyen, mert egy márkát lerombolni nagyon könnyű, fölépíteni vagy kijavítani annál nehezebb.

Kőszegi András:
Reméljük, hogy inkább az építkezés időszaka következik. Nagyon bízom benne, hogy a hungarikum törvény mégiscsak egy lépés lesz afelé, hogy az országmárkát, egyáltalán a hungarikumok fogalomkörét majd valós tartalommal erősítsük, nyilván ez majd sok munkát igényel.

Birinyi József:
Természetesen a hungarikum törvénynek és a hungarikum magyar értéktár rendszernek a célja az, hogy segítse azt a fajta nemzetegyesítést érték mentén, és  XXI. sz-i módon. És szándékosan mondom, mert amikor nemzetről, nemzetegyesítésről beszélünk, akkor legtöbbekben a XIX. sz. közepe, második fele, közép-európai nemzetállamok létrejöttének az ősidőszaka vetődik fel – amit itt a beszélgetésben is mondtam, hogy sok esetben ott a nemzeti szimbólumok nem feltétlen az igazi, nagyon régre visszanyúló és megalapozott értékek, hanem sok esetben a felszínen lévő divatos értékek archaizálva kerültek ebbe a státuszba. És ez átnyúlott a két háború közötti időszakra, a szocializmus időszakában is, a szuvenír csikós, gulásch, Marischka, a német „kockafejű” turistának kirakatba tett országbrand, imázs vagy márka elemeket hangsúlyozták, a cigányzenésztől kezdve egyebekig bezárólag, amelyek tényleges értéket is hordoz, de nem csak ez az érték, és nem olyan féleségben, hogy a 30-as évek Kukorica Jancsi belépő ruháját, vagy a magyaros ruhát, amit máig, ha szüreti felvonulásra valaki bemegy a kölcsönzőbe akkor a magyaros (párta, paszomány meg egyebekkel, ami soha nem volt egy olyan viselet) az egy kreált ruha. Pont  a nemzeti romantika idejére datálódik vissza, a Bocskaitól kezdve, a csárdás is, mint magyar nemzeti tánc a XVII-XVIII. sz-i francia udvari tánc, ami folklorizálódik. Mert a polgári tánciskola tanárai hozzák ide, és  tanyáról, faluról bejáró fiatalok is a foxtrott-tal, a keringővel együtt megtanulják, és tetszik nekik. És a nép olyan, hogy ami tetszik azt elkezdi a saját kultúrájában alkalmazni, viszont a saját ízléséhez igazítja, mint ahogy Bartók mondja, a kagylóba zárt gyöngy csiszolódik, a közösség ízléséhez igazodik, és ettől alakult ki az, hogy egyiken fönt hangsúlyos (Szatmár), másikon (Somogyban) lent hangsúlyos, vagy friss csárdás, lassú, páros, kör, tényleg folklorizálódott és magyar termékké vált, de eredetileg ez egy francia udvari tánc.

Kőszegi András:
Innen is látszik, hogy mennyi ága-boga van ennek a területnek, ha azt mondjuk, hogy hungarikum, nem olyan egyszerű a képlet. Remélem, hogy majd rövid időn belül picit szélesebb körben is tisztán látunk.

A beszélgetés ITT meghallgatható
(BrandTrend)