Kategória: Hír és Márka és jog.

Admin kategória: Hír.

A Gazdasági Versenyhivatal két külön eljárásban megállapította, hogy mind a Celsus Természetgyógyászati Kft. (Celsus) és a „kényszertörlés alatt” álló Integcom 2014 Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., mind a Netamin Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (Netamin) megtévesztő tájékoztatást nyújtott ördögnyelv kivonatot is tartalmazó egyes étrend-kiegészítőiről. E cégek többek között olyan súlycsökkentésre és gyógyhatásokra vonatkozó állításokat tettek, amelyek nem feleltek meg az ágazati szabályokban meghatározott reklámozási rendelkezéseknek. A GVH a jogsértésekért összesen 14.100.000 forint bírságot szabott ki.

A GVH két vizsgálata feltárta, hogy egyrészt a Celsus és a „kényszertörlés alatt” álló Integcom 2014 Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (korábbi nevén: Integral Communications Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., Integcom), másrészt a Netamin által ajánlott napi adagok csak 0,6-1 g, valamint 1-1,5 g glükomannánt tartalmaznak, így azokról a hirdetett, jótékony, egészségre vonatkozó hatásokat megjelenítése jogszerűtlen volt.

Az Európai Bizottság – az EFSA európai élelmiszer hatóság (European Food Safety Authority) véleményezését követően – a glükomannánról és annak alkalmazásáról az alábbi táblázatban felsorolt állításokat fogadta el, ám azokat is kizárólag a mellettük feltüntetett feltételek teljesülése esetén. Ez azt is jelenti, hogy a glükomannán testsúlycsökkentő hatására vonatkozó állítás jogszerűen csak csökkentett energiatartalmú étrendi ajánlással együtt tehető.

  Állítás Az állítás alkalmazásának feltételei
1. A glükomannán hozzájárul a vér normális koleszterin-szintjének fenntartásához. Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely 4 g glükomannán napi bevitelét biztosítja. Ahhoz, hogy az állítást fel lehessen tüntetni, a fogyasztót tájékoztatni kell arról, hogy a kedvező hatás 4 g glükomannán napi bevitelével érhető el.
2. A glükomannán a csökkentett energiatartalmú étrend keretein belül járul hozzá a testtömeg-csökkenéshez. Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely adagonként 1 g glükomannánt tartalmaz.

Ahhoz, hogy az állítást fel lehessen tüntetni, a fogyasztót tájékoztatni kell arról, hogy a kedvező hatás

·         3 g glükomannán napi bevitelével érhető el, amelyet

·         csökkentett energiatartalmú étrend keretében,

·         három, egyenként 1 g-os adagban,

·         1–2 pohár vízzel, étkezések előtt kell bevenni.

A GVH egyik döntése szerint a Celsus és az Integcom tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, mert 2014 áprilisától novemberéig az Ördögnyelv kivonat zöldteával étrend-kiegészítő terméket

  • a fogyás ütemére vonatkozó, étvágycsökkentő, emésztést könnyítő, és a túlsúly kedvezőtlen hatásait csökkentő megtévesztő reklámállításokkal népszerűsítette;
  • az „eredeti” jelző használatával reklámjaiban piacelsőségi állítást fogalmazott meg, aminek a valóságtartalmát nem igazolta;
  • gyógyhatásra utaló állításokkal népszerűsítette termékét az élelmiszerekre vonatkozó ágazati előírások ellenére.

A Celsus és az Integcom több lapkiadó társasággal szerződve (a Csosch Lapszerkesztő és Rejtvénykészítő Bt.-vel, a MédiaCity Magyarország Kiadó, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-vel, valamint a CommOnline Kommunikációs Zrt.-vel) tett közzé reklámokat szerkesztői tartalomnak álcázva is.

A GVH másik döntése szerint a Netamin szintén tisztességtelen magatartást tanúsított, mert 2014 májusa és novembere között a Netamin Ördögnyelv kivonat EXTRA étrend-kiegészítőt

  • nem engedélyezett egészségre ható állításokkal reklámozta;
  • megalapozatlan piacelsőségi állításokkal népszerűsítette, versenytársaival szemben szívbarátnak, vérnyomást növelő adalékot nem tartalmazónak minősítve e terméket, az EXTRA elnevezést pedig a kiemelkedő hatóanyag-tartalom megjelölésére használva.

A GVH a Celsus és az Integcom esetében a termék értékesítéséből származó becsült árbevételekből kiindulva határozta meg a bírság alapösszegét, a Netaminnál pedig a kommunikációs költségekre alapozott. Mindkét jogsértés szankcionálásakor értékelt súlyosító és enyhítő körülményeket. Így a GVH a Celsusra 1,1 millió forint, az Integcomra 10 millió forint, és a Netaminra 3 millió forint bírságot rótt ki.

A GVH ismételten felhívja a figyelmet arra, hogy étrend-kiegészítő termékek reklámozásakor a vállalkozásoknak szem előtt kell tartaniuk a fogyasztóvédelmi rendelkezések mellett az élelmiszerek reklámozására vonatkozó ágazati jogszabályokat is, amelyek szerint

  • gyógyhatás nem tulajdonítható ilyen termékeknek;
  • egészségre vonatkozó hatásról szóló állítás csak szűk keretek között, a szigorú európai normáknak megfelelően fogalmazható meg, igazolva a megfelelést az ágazati szabályoknak.

A GVH 2015. október 20-án „Gondolja Végig Higgadtan” elnevezésű figyelemfelhívó kampányt indított. A GVH a fogyasztószerekkel kapcsolatos tudnivalókat a Fogyasztószerek – Így válasszuk ki a megfelelő „csodaszert”! című tájékoztatójában összegezte.
(BrandTrend)