Kategória: Márka és jog.

A per lezárásával a vállalatok bejelentették, hogy közös erőfeszítéseket fognak tenni a szellemi tulajdonjogok védelmében és az e-kereskedelemben fellelhető hamisítványok elleni harcban. Az együttműködés részleteiről és a megállapodás feltételeiről nem közöltek információkat, számol be a Fortune internetes magazin.

„Közös erőfeszítéseinknek köszönhetően a fogyasztók globálisan élvezhetik a biztonságos digitális környezetet” – mondták a vállalatok vezetői egy közös nyilatkozatban.

DEI 440x285 MW-LGT2 INTL_a

LVMH, amely olyan luxusmárkák jogtulajdonosa, mint a Louis Vuitton táskák, a Tag Heuer karórák és a Dior parfümök, 2008-ban Franciaországban beperelte az eBay-t, azzal érvelve, hogy lehetővé tette a hamis áruk kereskedelmét, jelezve azt is, hogy az aukciós oldalon fellelhető márkás termékei nagy része valójában hamisítvány. A francia bíróság még abban az évben elrendelte, hogy az eBay 38,6 millió eurót fizessen az LVMH-nak, mondván, a vállalat nem tett meg mindent azért, hogy megakadályozza a hamisítványok árusítását a saját honlapján. Ezt több évnyi fellebbezés, bírság, és további kapcsolódó perek követték.

Az elmúlt években több luxusmárka perelte be az eBay-t, például a L’Oreal és a Tiffany. Az aukciós portál következetesen azt állította, hogy időt, pénzt és erőfeszítést nem spórolva próbálja megakadályozni a hamisított termékek árusítását honlapján.
(BrandTrend)