Kategória: Kutatás.

A magyarok féléves prognózisa sem szívderítő, az év elején 12-15 százalék remélte, hogy a közvetlen gazdasági környezetben javulás érzékelhető majd, most 6 százalék bízik ebben. A franciák e tekintetben folyamatosan pesszimistábbnak mutatkoztak a magyaroknál, de most decemberben még a belgák is mögénk kerültek – derül ki az Ipsos legfrissebb, az évet összefoglaló nemzetközi Global advisor kutatásából.

A nemzetgazdaságok pozitív lakossági megítélésének nemzetközi átlaga éves szinten lapos görbét rajzol. A válaszadók gazdasági vélekedése és várakozása nemzetközi mércével mérve egy-két százalékpontot változott ugyan az esztendő folyamán, a nemzeti (39%) és a helyi (29%) gazdaság  teljesítményének jó minősítése azonban szinte változatlan 2011 januárja óta (amikor is a nemzeti 40% a helyi pedig 30% volt).

24 ország átlagában ugyan nincsenek figyelemre méltó variációk , de a helyi trendek tekintélyes mozgásokat mutatnak. Európa továbbra is lenyomja a nemzetközi átlagot (24 százalékpont nemzeti, 19% százalékpont helyi) és 2011 tavasza óta egyenletesen hanyatlik. Ez a hanyatlás tükröződik Észak-Amerikában is (40%, 19%). Észak-Amerikában mára enyhe javulás észlelhető, úgy a nemzeti (19%, 5 százalékpontot emelkedett a legutóbbi mérés  óta),  mint a helyi (19%, 3 százalékponttal magasabban a korábbinál) gazdaság teljesítményének  jó minősítésében.
Az Ázsia – Csendes-óceáni térség (44%, 31%) esést regisztrált az év kezdetekor, de aztán javulni kezdett a negyedik negyedévre. Közép-Kelet és Afrika  mutatói (58%, 46%) egyenetlenül alakultak, valószínűleg – nem meglepő módon – az idei politikai bizonytalansággal szoros összefüggésben.
Latin-Amerika az egyetlen olyan régió, amely  2011 túlnyomó többségében javuló tendenciát mutat. Jó indulás után egy kis márciusi eséssel (39%, 28%), a latin- amerikai országok optimista mutatókkal zárják az évet (49%, 36%).

BRIC  vs. G8

A gyorsan fejlődő BRIC országok (Brazília, Oroszország, India és Kína), ahogy feltörekvő piacokként elvárják tőlük, folyamatos javulást jeleznek ez év végére a bizalmi indexek alakulásában (54% nemzeti, 41% helyi gazdaság megítélése), messze a G8 országok mutatói felett. Bár 2010 októberéhez képest (amikor is a válság utáni legmagasabb pontokon álltak: 65% nemzeti, 50%  helyi) gyengülni látszik a gazdasági erejük.
A G8-ak (USA, Kanada, Franciaország, Németország, Olaszország, Japán, Oroszország és Nagy-Britannia) gazdaságának  lakossági megítélése szinte változatlan 2010 októbere óta (25% nemzeti, 21% helyi) és meglehetősen pesszimistább, mint a BRIC országok lakóié. Enyhe, de folyamatos esést mutat ez év júniusa óta (28% nemzeti, 24% helyi), vélhetően az euró válsághoz köthetően.

Egy százalékpontot emelkedett a nemzetgazdaságok pozitív lakossági megítélésének nemzetközi átlaga (39%)
A nemzetgazdaságok pozitív lakossági megítélésének hullámzó nemzetközi átlaga erre a hónapra egy százalékpontot emelkedett, s lett 39%.

Szaúd-Arábia (89%) megtartotta vezető pozícióját – január kivételével – az év összes hónapjában, amikor 80%-on állt, míg Svédország 82%-on végzett. A legutóbbi felmérésben Svédország (73%( a távoli második helyezett, amelyet India (69%), Ausztrália (67%) és Németország (64%) követi.

Ugyanazok a nemzetek vetélkednek a sereghajtó címért: Spanyolország (3%), Magyarország (3%), Olaszország (6%), Japán (7%) és Franciaország (7%).

the_world_glance_good

2011 legnagyobb változásai:
2011 januárja óta számtalan ország regisztrált figyelemre méltó  javulást: Indonézia (13 százalékpontnyi emelkedés, mára 50%), Argentína (10 százalékpontnyi emelkedéssel mára 55%), Szaúd-Arábia (9 százalékpontnyi emelkedés, mára 89%) és Törökország (8 százalékpontnyi emelkedéssel mára 54%).
A másik véglet: Dél-Afrika (13 százalékpontnyi csökkenés, mára 32%), Kína (12 százalékpontnyi csökkenéssel mára 62%), Ausztrália (11 százalékpontnyi csökkenés, mára 67%) és Belgium (10 százalékpontnyi csökkenéssel mára 24%).

Változatlan a helyi gazdaság  teljesítményének jó minősítése (29%)

24 ország helyi gazdaságának  teljesítményét  (29%) 10-ből 3 válaszadó minősítette jónak.
Szaúd-Arábiában – a  nemzetivel megegyezően – a helyi gazdaság jónak minősítése esetén is hasonló tendencia figyelhető meg. A januári második, s a februári harmadik hely után, az év további hónapjaiban övé lett a tekintélyes listavezető szerepe, mára 67%-ot elérve. Messze elmaradva, de még mindig erős nemzetekként követik Brazília (49%), Kína (48%), India (48%) és Ausztrália (46%).
A lista alján Japán (6%), Spanyolország (8%), Magyarország (8%), Olaszország (10%), Franciaország (12%) és Nagy-Britannia (13%) szerepelnek.

the_world_glance_local_strong

2011 legnagyobb változásai:
Ebben a mutatóban január óta a legnagyobb javulást Törökország (12 százalékpontnyi emelkedéssel mára 44%), Szaúd-Arábia (10 százalékpontnyi emelkedés, mára 67%), Indonézia (9 százalékpontnyi emelkedéssel mára 34%) és Brazília (7 százalékpontnyi emelkedés, mára 49%) regisztráltak.
Ebben a mutatóban 2011 óta a legnagyobb esést Ausztráliában (14 százalékpontnyi csökkenéssel mára 46%), Svédországban (10 százalékpontnyi csökkenés, mára 43%), Dél-Afrikában (9 százalékpontnyi csökkenéssel mára 25%) és Kínában (8 százalékpontnyi csökkenés, mára 48%) mérték.

Augusztus óta változatlan a közvetlen gazdasági környezetre vonatkozó hat havi  pozitív  várakozások mutatója (24%)

Arra kérve a válaszadókat, hogy prognosztizálják, vajon erősebb lesz, gyengül, vagy marad a jelenlegi szinten a közvetlen gazdasági környezetük teljesítménye hat hónap távlatában, 2011 augusztusa óta változatlanul 24%-nyian gondolják úgy, hogy erősebb lesz.
Az ország, amely 2011-ben messze túlszárnyalta a többieket, Brazília. Ebben a hónapban 72%-on áll, sokkal magasabban, mint Szaúd-Arábia (54%), India (50%) és Argentína (47%).
Franciaország a sereghajtó (2%), amelyet Belgium (4%), Japán (6%), Magyarország (6%) és Nagy-Britannia (9%) követ.

2011 legnagyobb változásai:
Ebben a mutatóban 2011 januárja óta a legnagyobb javulást Szaúd-Arábia (9 százalékpontnyi emelkedéssel mára 54%), Indonézia (6 százalékpontnyi emelkedés, mára 32%) és Mexikó (6 százalékpontnyi emelkedéssel mára 39%) regisztrálta.
A legnagyobb visszaeséseket Németország (15 százalékpontnyi csökkenéssel mára 15%), Kanada (12 százalékpontnyi csökkenés, mára 19%) és Belgium (9 százalékpontnyi csökkenéssel mára 4%) könyvelhette el.
(BrandTrend)