Kategória: Kutatás.

A GfK Hungária háztartások fogyasztását folyamatosan mérő Háztartáspanel adatai szerint az idei év első öt hónapjában a hazai keresletben domináns szerepet betöltő őrölt-pörkölt kávékból 8 százalékkal fogyott kevesebb, mint az előző év azonos időszakában. A vásárlások arányának mérséklődését áttételesen minden bizonnyal okozó jelentős – több mint 8 százalékos – áremelkedés hatására ugyanakkor a piac értékben stabil maradt. Az őrölt-pörkölt kávék piaci részesedése visszaesésének hátterében részben az áll, hogy idén kevesebb háztartás (mintegy 65 százalék) vásárolta e kávéfajtát, mint tavaly (67 százalék). Ugyanakkor egy-egy vásárló háztartás 2007. január-májusban még 2,09 kilogramm őrölt-pörkölt kávét tett a bevásárlókosarába, míg ez 2008. első öt hónapjában már csak 1,97 kilogramm volt.

A kávépiacon sikertörténetet továbbra is a 3in1 készítmények írnak. Az irántuk tapasztalható fogyasztói kereslet továbbra is növekszik és a 2006. január-májusban mért 25,1 százalékkal szemben 2007 január-májusában már a háztartások 26,4 százaléka vásárolt ilyen típusú élénkítő italt legalább egyszer. Mindazonáltal a szegmens lényegesen kevesebb új fogyasztót vonz már magához (2008. január-májusban 5 százalék), mint a korábbi években, amikor is kétszámjegyű volt a fogyasztói tábor bővülésének léptéke. A 3in1 termékekből mégis 18 százalékkal fogyott több az év első öt hónapjában, azaz a fejlődésük fő motorja jelenleg már nem az újabb és újabb vásárlók megnyerése, hanem meglévő vásárlóik intenzívebb fogyasztása. Míg 2007 első öt hónapjában egy átlagos 3in1 vásárló háztartás 872 grammot vett e készítményből, addig 2008. január-májusban már 982 grammot, azaz közel 13 százalékkal többet.

A kávét és a piacon elérhető egyes kávékészítményeket fogyasztók aránya, 2007. január-május és 2008. január-május időszakban (az adatok százalékban kifejezve)

gfk1

 

 

 

 

 

 

Forrás: GfK Hungária, Háztartáspanel

A fogyasztók elsősorban a hipermarketekben, diszkontokban és lánchoz tartozó kisboltokban vásárolnak kávét, ami egyaránt igaz az őrölt-pörkölt és a 3in1 szegmensekre is. A kávé kategóriában a hipermarketek jelentősége főként a teljes FMCG piacon betöltött súlyuknak tulajdonítható, míg a diszkontoknak és a lánchoz tartozó kisboltoknak a kávé kategóriában betöltött szerepe lényegesen meghaladja a teljes FMCG piacon elért részesedésüket.

Az egyes értékesítési csatornák mennyiségi piaci részesedésének alakulása az őrölt-pörkölt kávék és a 3in1/2in1 kávészegmensekben, 2007. január-május és 2008. január-május időszakban (az adatok százalékban kifejezve)

gfk2

 

 

 

 

 

 

Forrás: GfK Hungária, Háztartáspanel

A felmérést a GfK Hungária Piackutató Intézet készítette.
(BrandTrend)