Kategória: Desztináció branding és Képes hír.

Admin kategória: Képes hír.

Hosszas tárgyalássorozatot követően született megállapodás a múlt héten a Gellért Szálló eladásáról a Danubius Hotels Group és az Indotek Group között. Az egyezség értelmében Budapest egyik ikonikus, szecessziós stílusban megépült, öt szinten összesen 234 szobának helyet adó szállodáját a nemzetközi Danubius hotellánctól a magyar ingatlanfejlesztő társaság veszi át.

„Az akvizícióink során mindig azokat a lehetőségeket keressük, ahol megfelelő ráfordítás mellett jó alkalmat látunk az értékteremtésre. A Gellért Szálló Budapest, sőt Európa egyik legszebb épülete, az ország büszkesége. Éppen ezért az adás-vételi megállapodás megkötését megelőzően elkészített részletes állapotfelmérést már a fejlesztési lehetőségek számba vételével végeztük el” – közölte Jellinek Dániel, az Indotek Group vezérigazgatója és többségi tulajdonosa„Amíg Párizsnak az Eiffel torony, Londonnak pedig a Big Ben a legismertebb szimbóluma, Budapestet a gyógyfürdőiről ismerik legtöbben a világban. A város alatt lévő gyógyvízkincsnek, valamint az egyedülálló gyógyfürdőkultúrának az első számú megtestesítője pedig a Gellért. Ezért a felújítást azzal a céllal szeretnénk elvégezni, hogy a Gellért, Budapest ikonikus épületeként és helyszíneként, újra régi fényében ragyogjon. Szeretnénk, hogy olyan vendégeink legyenek, akik kifejezetten azért jönnek Budapestre vagy akár Európába, hogy a Gellért Szállóban szállhassanak meg, ahogyan ez az épület fénykorában is történt” – fejtette ki az Indotek Group vezérigazgatója és többségi tulajdonosa.

gellért

A megállapodásnak köszönhetően Budapest egyik legpatinásabb, műemléki védelem alatt álló szállodája került az Indotek Group portfóliójába és a részletes felújítási tervek kidolgozása is folyamatban van már.

„Az idegenforgalom ma már az egyik legnagyobb jövedelemtermelő ágazat Magyarországon, ezért egyszerre fontos vállalati és nemzetgazdasági érdek a minőségi turizmus igényeinek kiszolgálására alkalmas infrastruktúra fejlesztése. Ehhez kíván hozzájárulni az Indotek Group a Gellért Szálló rekonstrukciójával, valamint az ötcsillagos minősítési szint megszerzésével” – hangsúlyozta Jellinek Dániel.

A Gellért Szálló eladásáról szóló szerződés rögzíti, hogy az átépítés tervezési szakaszában, illetve az engedélyezési eljárás befejezéséig továbbra is a Danubius Hotels fogja működtetni a szállodát. A felújítást követően az Indotek Group luxus színvonalú nemzetközi hotelláncot kíván megbízni, azzal az elvárással, hogy portfóliójuk ékköveként működtessék tovább a szállodát. Az adás-vétel a szálloda napi működését nem érinti közvetlenül, a vendégek fogadása és a foglalások kezelése a megszokott módon folyik tovább. Szintén fontos, hogy a hotelépület eladása a szálloda közvetlen szomszédságában működő Szent Gellért Gyógyfürdőre nem terjed ki, ugyanis az a Budapest fürdőit kezelő önkormányzati vállalat tulajdonába tartozik.