Kategória: Képes hír és Piac.

Admin kategória: Képes hír.

A magyar építőipar növekedését a kormányzati és Európai Uniós támogatások tették lehetővé 2015-ben – áll az Atradius építőipari piacelemzésében. A hitelbiztosító tanulmánya szerint a fejlett országokban vége az építőipari recessziónak, míg Magyarországon tavaly a főleg EU-s pénzekből finanszírozott beruházások nyomán tudott 3%-kal növekedni az építőipar. A CSOK segíthet, de együtt járhat vele a munkaerőhiány. Az alvállalkozók késői kifizetése vagy a kisebb vállalatok készpénzhiánya azonban továbbra sem csak Magyarországra jellemző probléma.

„Lassan kilábal a válságból a világ építőipara, amit a 2008-as válság okozott, de az egyes régiók és országok helyzete között nagyok a különbségek” – mondta Vanek Balázs, az Atradius hitelbiztosító országigazgatója. Az Atradius globális építőipari piacelemzése szerint a fejlett országok építőipara már rövidtávon is növekedhet, hiszen Franciaországban, Hollandiában, illetve a válság által kiemelkedően sújtott Spanyolországban az ipar túl van a mélyponton. Az Egyesült Államokban és Németországban pedig tartós a növekedés, még akkor is, ha a kínai gazdaság lelassulása globálisan is érzékelhető.

Az építőipar kilátásai országonként

epitoipar kilatasai

„Más a helyzet itthon, hiszen ha nem lennének stadionépítések vagy kórház-rekonstrukciók, akkor tavaly nem növekedhetett volna az építőipar. A családi otthonteremtési kedvezmény, a CSOK bevezetése, és a lakások ÁFÁ-jának csökkentése ugyanakkor komoly segítséget jelenthet, akár már jövőre is” – mondta Vanek Balázs.

A hitelbiztosító elemzése szerint a hazai helyzetet jól jellemzi, hogy bár a 2009-es mélyponthoz képest tavaly az Atradius által biztosított érték a háromszorosára nőtt, azaz csökkent a kockázat és nőtt a forgalom az építőiparban, ez még mindig csak a 75%-a a válság előtti adatnak. Ezért is lényeges a beruházók tevékenységének elemzése, a jelenlegi és tervezett projektjeik, beruházásaik vizsgálata, illetve a finanszírozási hátterük ismerete.

epitoipar-lakaspiac

Az országigazgató hozzátette, két probléma nehezítheti a hazai építőipar fejlődését. Az egyik az, hogy egyes építőipari megbízók még mindig későn fizetnek az alvállalkozóknak, és emiatt főleg a kisebb vállalatok cash-flow problémákkal nézhetnek szembe. Vanek Balázs szerint ennél is súlyosabb, hogy a hazai munkaerőpiac nem követte az építőipar növekedését. A vállalatok már most is nehezen találnak képzett szakembereket az építkezésekre, és kérdés, a hiány mikor okoz komoly, a lakosság számára is érzékelhető feszültséget a fellendülőben levő lakáspiacon.
(BrandTrend)