Kategória: Karrier és Képes hír.

Admin kategória: Képes hír.

Molnár Dórát nevezte ki a Starbucks Magyarországért és Szerbiáért felelős regionális vezetőjévé az AmRest Holding SE, a kávézólánc üzemeltetője. A vállalat történetében először felel magyar partner a két ország irányításáért. Molnár Dóra 2010-ben csatlakozott a Starbucks csapatához, előtte nemzetközi megbízásokkal szerzett tapasztalatot a vendéglátás területén.

A Starbucks jelenleg 36 üzlettel van jelen a régióban, tavaly év végén csak Magyarországon három új üzletet nyitott a vállat. Molnár Dóra a Starbucks hazai indulása óta elkötelezett szereplője a kávézólánc magyarországi történetének. 2010-ben Opening Product Managerként csatlakozott a Starbucks csapatához, majd rövidesen Store Manager lett az egyik budapesti üzletben.

Az öt nyelven beszélő szakembert 2014-től magyar District Managernek nevezték ki, ahol 150 főt koordinált, miközben felelőssége kiterjedt a hazánkban működő üzletek operatív és pénzügyi működésére is. 2016-tól új szerepben, a Starbucks regionális központjának Stratégia HR Business Partnereként a vállalat emberi erőforrás tevékenységét koordinálta a visegrádi országok mellett Romániában és Bulgáriában is.

Mostani pozícióját megelőzően Közép- és Dél-Kelet-Európáért felelős Operations Services Managerként feladata az volt, hogy csapatával a Starbucks és az Amrest globális működési és kiválósági sztenderdjeit ültesse át a gyakorlatba az összes régiós piacon.

Molnar_Dora_SBX

„Egy olyan márka, mint a Starbucks, csak úgy lehet sikeres, ha mindig vendégei véleményét tekinti elsődleges igazodási pontnak. Nagy öröm és egyben felelősség is ez a kinevezés, mert egy olyan közösséget vezethetek, amelynek célja, hogy a vendégek mindenhol átélhessék a Starbucks élményt és folyamatosan elérhető legyen számukra a kiemelkedő minőségű és fenntartható forrásból származó kávé. Ebben partnereinknek kulcsszerepe van, ezért a Starbucks emberközpontú munkahelyként továbbra is minden kolléga számára lehetőséget ad a fejlődésre. A vállalatnál eltöltött közel 10 év megtanított arra, hogy a változások a javunkra válhatnak, így mindent meg fogok tenni azért, hogy közös céljaink, különösen fenntarthatósági prioritásaink, valóra váljanak” – mondta el Molnár Dóra.