Kategória: Karrier és Képes hír.

Admin kategória: Képes hír.

Az ügynökséghez 2019 végén érkezett Ferencz Orsolya, aki content kreátori és social médiás alapokról indulva a Well Reklámügynökségnél mélyítette el szövegírói tapasztalatait. Az offline/online feladatok során a különböző kommunikációs csatornák szövegezésétől kezdve integrált kampányok koncepciójának megalkotásáig bővítette tudását.

Artvertising_Group_Ferencz_Orsolya

Olyan hazai és nemzetközi márkákon dolgozott eddig, mint a Béres, BAT, Fiskars, HiKOKI, Ikea, KFC, Jaguar Land Rover, Maresi Foodbroker, Fressnapf, Petőfi Irodalmi Múzeum, Nemzeti Filharmonikusok.

„Örülök, hogy ismét együtt dolgozhatunk Orsival, nagyon jó szakmai és emberi tapasztalataim vannak vele kapcsolatban. Láthatóan könnyen beilleszkedett néha teljesen megfejthetetlen csapatunkba, és már az első hetek közös sikerei és hangulata alapján egyértelművé vált, hogy mind Orsi, mind pedig az Artvertising megtalálta a másikban, azt, akit és amit keresett” – mondta el Hevesi László, az Artvertising Group társtulajdonos kreatív igazgatója.