Kategória: Hír és Piac.

Admin kategória: Hír.

A Hankook 2013-ban, környezetszépítő és közösségépítő céllal indította el Dolgozói Önkéntes Programját. A vállalat azóta összesen 616 önkéntessel és több mint 15 ezer munkaórával segített a környékbeli szervezeteknek: eddig összesen 155 projekt valósult meg.

A Dolgozói Önkéntes Program 2019-es kiírásában ismét a Hankook dolgozói javasolhattak támogatandó projekteket, hiszen ők tudják a legjobban, hogy a helyi közösségeket hol lehet a leginkább segíteni. A 45 kiválasztott projekt közül 23 Dunaújvárosban, 22 pedig a régióban (pl. Adony, Dunavecse, Iváncsa, Mezőfalva, Perkáta, Sárbogárd, Szabadszállás) valósul meg, ami összességében 9 kezdeményezéssel több, mint 2018-ban. Találhatunk közöttük például további óvoda-, iskola- és bölcsődefelújításokat, mezítlábas ösvény és öntözőrendszer megvalósítását, bútorok és gyerekjátékok beszerzését/megszépítését, sportegyesületi dojo és iskolai menza karbantartását, valamint egy önkéntes tűzoltói bázis és egy mentőállomás felújítását is.

A vállalat a pályázatokban szereplő eszközöket és alapanyagokat megvásárolja, míg a dolgozók munkaidőn kívül, önkéntes munkával valósítják meg a projekteket. Az idei évben összesen 170 Hankook-munkavállaló vesz részt a 45 projektben, az ő munkájukat külsős önkéntesek, például a szülői közösségek tagjai, tanárok és óvodapedagógusok, illetve az intézmények dolgozói segítik.

A Dolgozói Önkéntes Program a KÖSZ, Hankook! (Közösségi Összefogás a Szebbért) kezdeményezés része, amely a Hankook Értékteremtő Program, a vállalat szerteágazó társadalmi felelősségvállalási aktivitásainak egyik pillére.
(BrandTrend)