Kategória: Hír és Piac.

Admin kategória: Hír.

A Deloitte legfrissebb közép-európai kockázati tőke bizalmi felmérése szerint a Brexit egyértelműen csorbította a befektetői bizalmat, azonban az elkövetkező időszak befektetői piaca növekvő tranzakciókkal és új ügyletekkel tud tovább erősödni. A kis megingás „győzteseinek” befektetői szempontból egyértelműen a startupok bizonyulnak.

A tavaszi ugrást követően a júniusi Brexit népszavazás némiképp negatív hatással volt az EU tőkepiacára és a közép-európai befektetők bizalmára: az index jelenleg 109 ponton áll, ami azonban még így is jócskán felülmúlja a tavaly ilyenkor regisztrált eredményeket.

Egyelőre Európa- és világszerte is csak becsülni lehet, hogy milyen gazdasági folyamatokat indíthat el a Brexit-szavazás eredménye. A Deloitte felmérése szerint a Brexit-szavazás óta Nyugat-Európában, és főleg az Egyesült Királyságban lassult le a befektetői tevékenység.

A globális folyamatok tükrében mindenképpen beszédes adat, hogy jelenleg csupán a válaszadók 7%-a várja, hogy a nemzetközi kihatással is bíró körülmények az elkövetkező fél év során pozitív irányba fognak változni, míg tavasszal ez az arány a megkérdezettek csaknem negyede, 24% volt.

A válaszadók csaknem kétharmada ezeknek megfelelően a régió gazdaságainak mielőbbi stabilizálását sürgetné.

Seres Béla, a Deloitte közép-európai pénzügyi tanácsadási üzletágának ügyvezető partnere kiemelte: „A felmérésünk szerint a közép-európai gazdasági várakozások enyhe hanyatlása ellenére a befektetők a vállalatok hitelelérési lehetőségeit továbbra is nagyon jónak tartják. A tavalyi 70%-hoz képest idén már 83%-uk nem vár változást a hitelekhez való hozzáférés terén, ami várhatóan serkenteni fogja az üzleti aktivitást. Mindezt az is alátámasztja, hogy a következő fél évben már a megkérdezettek 20%-a várja a tranzakciók méretének növekedését, és a válaszadók 70%-a kíván új ügyletekre koncentrálni. Ez így együtt egyértelműen kecsegtetőbb, mint 2004 és 2007 között, a felmérés és a befektetői kedv „aranykorában”. GDP-növekedés tekintetében, a 2016. harmadik negyedévére becsült 2,9%-kal Közép-Európa továbbra is a kontinens legerősebb régiójának számít.

A startupok most minden korábbi felmérésünkben látottaknál magasabb arányban jelennek meg, immár a válaszadók 13%-a tekinti őket a leginkább versenyképes szegmensnek. A startupok a felmérés első tíz évében alig kerültek a képbe, de a számos sikertörténet a vállalkozókat és befektetőket is egyaránt arra ösztönözte, hogy a piacnak erre az igen fontos szegmensére is felfigyeljenek” – hangsúlyozta Seres Béla.
(BrandTrend)