Kategória: Hír.

Admin kategória: Hír.

A Magyar Public Relations Szövetség 2015-ben komoly szakmafejlesztési munkába kezdett. Az elnökség szándéka, hogy ne csak képviselje a hazai PR szakmát, de minél több szolgáltatást nyújtson tagjainak, ezzel növelve vonzerejét és javítva reputációját. Ennek egyik eleme, hogy erősebb nemzetközi kapcsolatokra törekszik, amelynek részeként nemzetközi “nagyköveteket” nevezett ki.

Sztaniszláv András – egyik nagykövetük – évek óta Nagy-Britanniában dolgozik. A londoni székhelyű, több mint 10.000 tagot számláló Chartered Institute of Public Relations tagja, a nemzetközi tagozat elnökségének tagja, a „rendezvény csoport” vezetője. Hosszas tárgyalás-sorozatot követően idén ősszel a két szövetség megkötötte együttműködési megállapodását, amelynek célja többek között a közös piaci információk megosztása.

Az együttműködés másik fontos eleme, hogy idén először a sok éves hagyományokkal rendelkező “State of Profession” brit szakmai kutatást Magyarországon is elvégezhetiük. A Sztaniszláv András vezette PersonaR Kft. segítségével a lehető legkisebb változtatások mellett adaptálták a kérdőívet, és arra kérnek minden magyar, pr-területen dolgozó munkatársat, hogy vegyen részt a felmérésben!

A kérdőív elérhető: itt.

A kérdőívet 2015. november 30-ig lehet kitölteni.
(BrandTrend)