Kategória: Hír és Piac.

Admin kategória: Hír.

A napokban megújuló Ntice applikációt 2013-ban a két alapító, Berecz Ádám és Schleer Tamás hozta létre azzal a céllal, hogy egyszerűbbé tegye a szórakozóhelyeken való ismerkedést. Az alkalmazás a tavalyi évben érte el mostani állapotát, az európai uniós Techpeaks.eu program, valamint több külföldi neves mentor bevonásával és olyan üzleti angyalok segítségével, mint Elekes Ferenc vagy Károlyi Antal, aki egy hazai technológiai akcelerátor egyik alapítója is egyben.

Most Magyarország legnagyobb online társkereső portfolióját üzemeltető Dating Central Europe Zrt. – mely a jövőben egyfajta inkubátorházként is jelen kíván lenni a hazai innovációs piacon – látta meg a fantáziát az Ntice-ban. Befektetésükkel, a megfelelő szakmai háttér biztosításával, valamint a Smart and Smarty Kft. fejlesztőcsapatának segítségével lehetőség nyílik a felhasználók igényeinek megfelelő újítások bevezetésére.

Az Ntice alapítói, akik kezdetben a Bang with friends magyar klónjaként indult Kapjmeg.com-mal értek el sikereket, arra építették ötletüket, hogy a visszautasítás mentes ismerkedés vonzó modell a fiatalok számára. Az ismerősök köre azonban véges, így olyan megoldást kerestek, mely folyamatosan megújuló közeget biztosít. Az alkalmazás az egyes Facebook eseményekhez csatlakozva lehetővé teszi, hogy a résztvevők közül válasszuk ki a számunkra szimpatikus embereket, így az azonos érdeklődésre alapozva ismerkedhetünk.

A legújabb fejlesztések révén klubok is csatlakozhatnak majd az élményhez, jutalmazva az egymásra talált párokat. A tulajdonosok hosszú távú célja, hogy az alkalmazás nemzetközi piacon is versenyképes legyen és a hasonló mechanizmussal működő alkalmazásoknál közvetlenebb ismerkedést biztosítson. Weiler Péter, az Ntice Kft. ügyvezetője elmondta, hogy bíznak a mobilalkalmazás sikerében, hiszen a fejlesztés során a nemzetközi célcsoport igényeit tartották szem előtt és sokkal „ütősebb” alkalmazásra számíthat a piac, mint amilyen a Tinder.
(BrandTrend)