Februárban kihirdették az ingatlan.com csoporthoz tartozó iroda.hu által sorrendben kilencedik alkalommal megrendezett Az Év Irodája Verseny győzteseit. A több mint 160 nevezőből a közönség és egy független szakmai zsűri választotta ki a legnívósabb irodákat több mint húsz különböző kategóriában. A bérlői és dizájn díjakat az OfficeUP irodatrend konferencián adták át, ahol a bérlők és ingatlanszakmai szereplők osztottak meg egymással költözéssel és irodakialakítással kapcsolatos tapasztalatokat és trükköket. Kalmár Zoltán, Az Év Irodája Verseny alapítója elmondta: “Az elmúlt években a hazai irodapiac hatalmas fejlődésen ment keresztül. Ez egyrészt annak köszönhető, hogy egyre több multinacionális vállalat fektet be Magyarországon, és nyit irodát Budapesten, illetve vidéki nagyvárosokban. Másrészt pedig a hazai cégeknek is fel kell venniük a harcot a munkavállalókért folytatott globális versenyben.”
Az Év Irodája Verseny fődíját az ION Dealogic amerikai szoftvercég Budapest belvárosában kialakított irodája nyerte. A díjnyertes munkahely megidézi annak a kilenc világvárosnak az építészeti stílusát és hangulatát, ahol a cégcsoport aktív jelenléttel rendelkezik.
A kisvállalatok versenyében egy divatszektorban működő startup, az Antavo nyert, amelyet négy magyar fiatal alapított Londonban, de a központjukat Szegedre költöztették, ahol egy romkocsmából alakítottak díjnyertes irodát.
Szintén díjat nyert a világ legnagyobb vagyonkezelőjének, a Blackrocknak tavaly Budapesten megnyílt irodája, ahová a világ 20 országából több mint 450 munkavállalót toboroztak. A nagyvállalat irodájában több mint 50 olyan magyar szakember is dolgozik, akiket a vállalat csábított haza Európából és a tengerentúlról.
Fodor Dániel, Az Év Irodája Verseny főszervezője hangsúlyozta, hogy ma már nem csak a lokációról szól az irodaválasztás. Nemzetközi kutatások szerint a fiatal munkavállalók körében a következő munkahelyük kiválasztásában a fizetés után a második legfontosabb szempont a munkahelyi környezet. Egy irodanyitás, költözés vagy irodafelújítás előtt érdemes kikérni a munkavállalók véleményét is a munkakörnyezet kialakításakor, hogy otthonosan érezzék magukat a kollégák. Az Év Irodája Employer Branding díj olyan cégek számára lett kialakítva, akik kifejezetten bevonták a munkatársakat az iroda kialakításba, és beépítették az irodai környezetet a cég kommunikációs stratégiájába. Ezt a díjat idén az Ericsson Ház nyerte. Fodor Dániel szerint a munkatársak bevonása azért is fontos az irodatér kialakításába, mert a szellemi munkakörben dolgozók majdnem annyi időt töltenek a munkahelyükön mint az otthonukban, és ezt csak kiváló munkakörnyezetben lehet hatékonyan eltölteni.
Díj neve | GYŐZTES 2018 |
Az Év Irodája Fődíj | ION – Dealogic Planet |
Az Év Irodája Design díj | Neuschloss Palota – Redwood Holding Iroda |
Az Év Irodája Kisvállalati díj | Antavo |
Az Év Irodája Nagyvállalati díj | BlackRock |
Az Év Irodája Evolúciós díj | ION – Dealogic Planet |
Az Év Irodája Employer Branding díj | Ericsson House |
Az Év Közösségi tere | Egis Közösségi Munkatér |
Az Év Közösségi tere különdíj | Belvárosi Közösségi Tér |
Az Év Asset Management cége | CPI Hungary Kft. |
Az Év Facility Management cége | Strabag PFS Zrt. |
Az Év Property Management cége | ESTON International Zrt. |
Az Év Tanácsadó Cége | Cushman & Wakefield |
Az Év Fejlesztő Cége | WING Zrt. |
Az Év Finanszírozó Cége | Erste Bank Hungary Zrt. |
Az Év Tervezett Lakó Projektje | Budapart |
Az Év Tervezett Kereskedelmi Projektje | Nordic Light Trio |
Az Év Tervezett Hotel Projektje | Hard Rock Hotel Budapest |
Az Év Proptech Megoldása | Invensol Hungary Kft. |
Az Év Ingatlanfejlesztése | Telekom székház |
Az Év Lakóingatlan Fejlesztése | Kapás 21 by Cordia |
Az Év Ingatlanfejlesztése Különdíj | Milestone Budapest Semmelweis |
Az Év Legzöldebb Projektje | GTC White House |
Az Év Ingatlanpiaci Személyisége | Futó Gábor Futureal-csoport társalapító / tulajdonos |
Az Év Feltörekvő Tehetsége | Geng Szabolcs (Ericsson Magyarország) |
Real Estate Awards Életműdíj | Sermer Katalin |
(BrandTrend)