Kategória: Dizájn és innováció.

33 millió alpixel gondoskodik az eddigi legélethűbb, végtelen kontrasztarányú képmegjelenítésről, amelynek köszönhetően az ember szinte elfelejti azt, hogy egy képernyőt néz. A gazdagabb, nagyobb fényerejű és természetesebb színárnyalatok megjelenítésére, valamint egyenként fény kibocsátására képes pixelek mélyebb fekete árnyalatokat is kínálnak, a gyors válaszidőnek köszönhetően pedig a készülék villódzás és elmosódás nélkül jeleníti meg a mozgást.

„Az LG 4K OLED TV a technikai fejlődés egyik csúcsa, az új paradigma, amely megváltoztatja a televíziók piacának következő generációját” — árulta el Hyun-hwoi Ha, az LG Home Entertainment Company elnök-vezérigazgatója. „A kijelző-technológia fejlődésében mérföldkőnek számító OLED technológia, döntő szerephez jut iparágunk újraformálásában. Kétségek nélkül állíthatom, hogy a 4K OLED korszakváltást jelent.”

LG 77 4K OLED TV 03(kicsi)

A légies, levél alakú állványon nyugvó keskeny, ívelt képernyőjű LG 4K OLED TV egyszerre elegáns és „moziszerű”. A 65EC9700 és a 77EG9700 modell falra is szerelhető, ami megkönnyíti az elhelyezésüket. Az LG többcsatornás ULTRA SURROUND hangrendszere pedig méltó a készülék kiváló képminőségéhez. A hangtechnika csúcsát képviselő Harman Kardonnal együttműködésben készített ULTRA SURROUND mély és részletgazdag hangokat bocsát ki, még közelebb hozva az élményt.

Az idei Consumer Electronics Show (CES) „Legjobb innováció” díját elnyerő LG 4K OLED TV az egyszerűen használható webOS platformra épül, amely egyszerű kezelést, keresést és csatlakoztatást kínál számtalan kényelmi szolgáltatásával. A webOS platform idén augusztusban kapta meg az EISA (European Imaging and Sound Association) elismerését kivételesen intuitív felhasználói felületéért.

„Várakozásaink szerint az OLED TV-k értékesítése néhány éven belül túlszárnyalja az LCD televíziókét – és nincs olyan gyártó, aki erre jobban felkészült volna, mint az LG” — tette hozzá az elnök. — „Az OLED előnyei nyilvánvalóak:  az ívelt LED TV-knél megfigyelhető problémák, például a kép elmosódása, torzulása, illetve az úgynevezett „színeresztés” az ívelt OLED készülékek esetében ismeretlenek. A 4K OLED TV-k értéket képviselnek vásárlóink számára például a remek színhűség, kontrasztarány, részletgazdagság és betekintési szög révén.

Az LG Dél-Koreában ezen a héten, legjelentősebb észak-amerikai és európai piacain pedig nem sokkal később kezdi meg a 65 és 77 hüvelykes 4K OLED TV-kre érkező előrendelések felvételét.
(BrandTrend)