Kategória: Dizájn és innováció.

Többek között ezek a programok színesítették 2014. március 18-22. között Sanghaj kreatív életét a Magyar Design Fórumon, a Hudec Emlékszobában, a neves építész, Hudec (Hugyecz) László egykori otthonában. A programsorozatot a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) szervezte, az egyetem oktatói küldöttsége, valamint neves kínai oktatók és kutatók részvételével.

mome

A Magyar Építőművészek Szövetsége (MÉSZ) felkérésére és támogatásával szervezett Magyar Design Fórum a második magyar vonatkozású fesztivál volt a helyszínen a tavaly decemberit követően, amely a magyar és a kínai építészek közötti párbeszédet helyezte fókuszába. A fórum megszervezésében Csejdy Virág, a Hudec Kulturális Alapítvány kurátora és Révész Ágota, a sanghaji főkonzulátus oktatási-kulturális szakdiplomatája segítettek az egyetemet. A kínai és a magyar kultúra közötti, élő kapcsolatot a két világháború közötti Sanghaj legendás építésze, Hudec László jelenti, aki a mai napig köztiszteletnek örvend a városban. Hudec Memorial Hall néven működtetett, egykori lakóházában a magyar-kínai egyezség keretein belül zajló, rendszeres magyar vonatkozású programok mellett kiállítás is őrzi emlékét.

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetemet a Magyar Design Fórumon Barcza Dániel építész, a Design Intézet igazgatója, Bodóczky Antal médiaművész, a Média Intézet oktatója, Halasi Rita Mária, a MOME Ponton Galériájának igazgatója, továbbá Kovács Dániel művészettörténész, a Nemzetközi és Kommunikációs Iroda munkatársa képviselték. A küldöttség tagjaként utazott Sanghajba a MÉSZ képviseletében Mikó László építész is.

mome2

A Magyar Design Fórum programsorozatának részeként a küldöttség tagjai mellett előadásokat tartott többek között Michelle Qiao újságíró, Sanghaj-kutató, Wei Shaonong, az East China Normal University, School of Design professzora és Zhu Jianzhong, a sanghaji Association of Applied Arts főtitkára. A kedden lezajlott kerekasztal-beszélgetésen három magyar és hat Sanghajban dolgozó, brit, kínai, amerikai szakember a „Kütyü versus design” témájában ütköztette véleményét a nagyszámú hallgatóság előtt.

A rendezvénysorozat részeként debütált a Hudec Processor, Bodóczky Antal munkája, amely a Hudec elméjében zajló alkotó folyamatokat képezi le absztrakt, személyes metodikával, egy robotcella-installáció segítségével. Az installáció pénteken Balatoni Monika, a KIM társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára, Dr. Schmitt Pál Péter sanghaji főkonzul, a kínai fél részéről pedig Chen Zhiqi, Changning kerület polgármestere, valamint Hu Jinjun, a sanghaji Állami Rádió, Film és Televízió Hatóság főigazgatójának jelenlétében mutatkozott be.

“A Hungarian Design Forum keretében a MOME küldöttsége öt sanghaji egyetemmel vette fel a kapcsolatot. Bár Hudec neve megnyitja a kapukat, a MOME falai között született Rubik-kockát pedig mindenütt ismerik, ezen túl nem sokat tudnak a régiónkról. Ugyanakkor a csütörtökig meglátogatott négy egyetem mindegyike rendkívül barátságosnak és nyitottnak bizonyult, emellett meggyőzően magas szakmai színvonallal találkoztunk. Így több lehetőséget látunk a további együttműködésre” – fejtette ki Barcza Dániel, a MOME delegációjának vezetője.

“Számos olyan projekttel találkoztunk, amit mindenképp érdemes lenne bemutatni Európában, azaz Budapesten is – tette hozzá Halasi Rita. – A kortárs kínai design eredményei mindenképpen unikálisak a közép-európai régióban, hiszen az elmúlt évek kínai kiállításai egyértelműen a kortárs képzőművészetre koncentráltak.”

A programsorozat szombati zárónapjának fő eseményét jelentették azok a János vitéz témájában készített installációk, amelyeket két sanghaji egyetem, az East China Normal University, School of Design, valamint a School of Media and Desing, Shanghai Jiaotong University hallgatói által állítottak össze, a Magyarországról kapott szövegrészletek ihletésében. Petőfi verses meséje a mai napig közismert Kínában, és az eddig látottak alapján a küldöttség megítélése szerint a kínai hallgatók nagy energiát fektettek a munkák elkészítésébe. Schmitt Pál Péter főkonzul szombaton azt is bejelentette, hogy a „János Vitéz – Think Inside the Box” installációkból áll majd össze az első kiállítás a hamarosan új helyre költöző sanghaji magyar főkonzulátuson.
(BrandTrend)