Krecz Tibor a A Figyelő új főszerkesztője a fiatalokra is számít

Kategória: Aktuális.

Április közepe óta Krecz Tibor a Figyelő főszerkesztője. Az új főszerkesztőtől a kiadó azt várja, hogy folytassa a lap sikertörténetét. "A már elért olvasókon kívül fontosak azok a csoportok is, akik 3-5 év múlva válnak klasszikus média-fogyasztóvá - a Figyelő számít rájuk, s ír nekik." - nyilatkozta az új főszerkesztő.
Olvass tovább

Fürdő branding

Kategória: Aktuális.

A budapesti fürdőket, többek között a Széchenyi, a Gellért, a Rudas gyógyfürdőket, valamint a budapesti strandfürdőket működtető Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vállalat-megújítási programba kezdett. A Ferenci Tibor által irányított cég új, egységes márkájának megalkotásához a B&P Social Branding márkaügynökséget kérte fel.
Olvass tovább

Az Év Informatikai Cégvezetője

Kategória: Aktuális.

Átadták az IVSZ Gyúrós Tibor Díjait, amellyel a szektor kiemelkedő teljesítményt nyújtó vállalati vezetőit ismerték el. 2008-ban az Év Informatikai Cégvezetője Bozsó Julianna, a VirusBuster ügyvezetője lett. A díj 11 éves története során, az idén is a neves napi- és hetilapok főszerkesztőiből, illetve informatikai szakemberekből álló zsűri az IKT szektor szakembereinek jelölése alapján választotta ki a győztest, ami mint minden évben, az idén is az egyik legnagyobb elismerés a szakmában, amit az eddigi díjazottak névsora méltán reprezentál.
Olvass tovább

Tóthmátyás Tibor a NAVIGATOR elnöke

Kategória: Aktuális.

Karrier A NAVIGATOR Informatika Zrt., a hazai informatikai piac egyik vezető IT-outsourcing vállalata bejelentette, hogy Tóthmátyás Tibor tölti be a társaság elnöki pozícióját. A T-Online Magyarország Zrt. korábbi portáligazgatója Jutasi Zoltánt váltja az elnöki székben. A 40 éves informatikus mérnök és közgazdász végzettségű Tóthmátyás Tibor kinevezésével a NAVIGATOR Informatika Zrt. a hazai IT-outsourcing piacon betöltött pozícióját kívánja tovább erősíteni.
Olvass tovább