Aláírták a rádiós szerződéseket

Kategória: Aktuális.

Aláírták a két új országos kereskedelmi rádió hét évre szóló koncessziós szerződését Budapesten. A dokumentumot az Országos Rádió és Televízió Testület részéről Szalai Annamária, a testület Fidesz által delegált tagja látta el kézjegyével, miután Majtényi László elnök a múlt heti döntés után lemondott tisztségéről, és jelezte, nem írja alá a megállapodást.
Olvass tovább

Lemondott az ORTT elnöke Majtényi László

Kategória: Aktuális.

Lemondott az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnöki tisztségéről és testületi tagságáról Majtényi László. Az Index információi szerint az elnök azért távozott, hogy így tiltakozzon a testület döntése ellen, amivel két új pályázónak, az Adveniónak és az FM1-konzorciumnak adta az országos, analóg frekvenciákat.
Olvass tovább

Majtényi vesztett, a pártdelegáltak győztek, elhallgat a Danubius és a Sláger

Kategória: Aktuális.

Az Advenio és az Est Média FM1-konzorciuma nyerte a két országos kereskedelmi rádiós frekvenciát. Az Advenio a jelenlegi Danubius-, az FM1 a jelenlegi Sláger-frekvenciákon sugározhat november 18-tól. Majtényi az MTI kérdésére azt mondta: "Nem hinném, hogy ezzel zárul, valószínűbb, hogy ezzel kezdődik a botrány." Szerinte "akár el is lehet perelni" a sugárzás lehetőségét a most győztesnek nyilvánított két társaságtól.
Olvass tovább

Szerdán eldőlhet, hogy kik kapják a rádiós frekvenciákat

Kategória: Aktuális.

Már szerdai ülésén dönthet a két országos kereskedelmi rádiós jogosultság sorsáról a médiahatóság. A műsorszolgáltatási tapasztalatért és a kiegészítő szolgáltatásokért odaítélhető pontokat még nem adták le a tagok. Az Advenió és az FM1 vezet, de az Index információi szerint azonban Majtényi még a pontozás előtt el akarja érni, hogy kizárják a páláyzatból az Adveniót és az FM1-et, mondván ajánlatuk irreális.
Olvass tovább

Majtényi szerint a rádiós pályazat döntései súlyosan sértik a jogszerűséget

Kategória: Aktuális.

Az Országos Rádió és Televízió Testület pályázatot írt ki a jelenleg a Danubius és a Sláger Rádiók által birtokolt két országos rádiós műsorszolgáltatási jogosultságra. A két jogosultságra négy-négy pályázati ajánlat érkezett. A pályázati ajánlatok alaki érvényességéről és egyes tartalmi kérdésekről a Testület a 2009. október  7-i ülésén tárgyalt első ízben. Az ülésen e tárgyban meghozott alábbi határozatokkal Dr. Majtényi László nem ért egyet, álláspontja szerint a döntések súlyosan sértik a pályázat jogszerűségét.
Olvass tovább

Dr. Majtényi László, az ORTT elnöke véleményezte az új médiatörvény tervezetét

Kategória: Aktuális.

Dr. Majtényi László, az ORTT elnöke véleményezte az új médiatörvény tervezetét. "Az új médiatörvény tervezetének harmadik változata egyszerre tükrözi a tervezet készítőinek azt a törekvését, hogy a beérkezett vélemények figyelembevételével munkálkodtak a szabályozás részleteinek javításán, valamint a tervezet elhibázott alapkoncepciójának változatlanságát."
Olvass tovább

Emberi jogokat sértett a Story TV

Kategória: Aktuális.

Az Országos Rádió és Televízió Testület az állampolgári jogok országgyűlési biztosának megkeresése nyomán indult eljárásban jogsértőnek minősítette a Story TV "A Nagy lehetőség" című műsorának 2008. szeptember 10-én, 17-én és október 1-én sugárzott adásait. Az ORTT többségi határozata szerint a csatorna a szereplők több szempontból aggályos bemutatásával megsértette a médiatörvény egyes - emberi jogokra vonatkozó - rendelkezéseit. Dr. Majtényi László, az ORTT elnöke különvéleményt fogalmazott meg.
Olvass tovább

Egyre több a médiapiaci feladat

Kategória: Aktuális.

Találkozott egymással és a szakmai együttműködés elmélyítésében állapodott meg Nagy Zoltán a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és Majtényi László az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnöke.Áttekintették a hatósági munka során szerzett tapasztalataikat, valamint megvitatták, hogy a jövőben mely területeken, milyen formában dolgozik majd együtt a két szervezet.
Olvass tovább