Együttműködik az Edutus és a BT

Kategória: Röviden.

Admin kategória: Rövidhír.

A BT Regionális Szolgáltató Központja, mint az egyik legjelentősebb szolgáltató központ Magyarországon, már az elindulásakor támogatni kívánja a az Edutus Főiskola SSC képzését, ezért elsőként a magyarországi SSC-k közül, oktatási együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá a főiskolával. Az együttműködés során öt,  a központban dolgozó BT-s szakember vesz majd részt a képzés tananyagának elkészítésében, valamint a második szemesztertől annak oktatásában is. (BrandTrend)
Olvass tovább

A kard, balta, varázspálca hiánya miatt egymillió bírság az Aldinak

Kategória: Aktuális.

A termék hirdetésénél az volt olvasható, hogy "minden szükséges kiegészítővel együtt". Gyermek farsangi jelmezeiknek hirdetésekor tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott az Aldi Magyarország Élelmiszer Kereskedelmi Bt. - állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A vállalkozásnak emiatt egymillió forint bírságot kellett fizetnie.
Olvass tovább

Nem távolítja el a vízkövet a vízkőmentesítő

Kategória: Aktuális.

Az Oro-Team Bt. 2007. októbertől 2008. augusztus 31-ig a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsított, a 2008. szeptember 1-től 2008. december 15-ig terjedő időszakban pedig a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott - állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A vállalkozás Vízkő-Ex Maxima termékéről azt állította, hogy vízlágyító és vízkőmentesítő hatású, ám állításait nem tudta igazolni. Emiatt a vállalkozás félmillió forint bírságot kapott.
Olvass tovább

Egyesülhet a Ringier és az Euromédia

Kategória: Aktuális.

A Gazdasági Versenyhivatal engedélyezte, hogy a Ringier-csoport megszerezhesse az Europress Kft. és az Euromédia Bt. feletti irányítást. A Ringier AG a 2009. júniusában megvásárolta a Heinrich Bauer Verlag Beteilungs-től (HBV) az Europress Lapkiadó Kft üzletrészeinek 50 százalékát, valamint annak az Euromédia Lapkiadó Bt-ben meglévő 49,98 százalékos részesedését.
Olvass tovább

Megszűnik a Tina

Kategória: Aktuális.

Az Euromedia Bt. 2009. szeptember 2-ától megszünteti a Tina c. női magazin kiadását. A lap olvasóit, előfizetőit a kiadó kárpótolja.A kiadó nem adja el a Tina kiadói jogait, hanem fenntartja magának azt a lehetőséget, hogy a későbbiekben a piac változásával a lapot újraindítsa.
Olvass tovább

Minőségi ügyfélkiszolgálás díj

Kategória: Aktuális.

A BT (korábban British Telecom) elnyerte a minőségi ügyfélkiszolgálás díját az idei World Communication Awards londoni díjkiosztóján. Az elismerést a vezető globális iparági rendezvény keretén belül idén kilencedik alkalommal osztották ki. A megmérettetésen azokat az egyéneket és vállalatokat díjazzák, melyek innovációik és szolgáltatásaik alapján kiváló teljesítménnyel járulnak hozzá a jövő iparának épüléséhez.
Olvass tovább

Megtévesztő egészségmegőrzés figyelmeztetéssel

Kategória: Aktuális.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa a fogyasztók megtévesztése miatt marasztalt el két egészségmegőrző termékek forgalmazásával foglalkozó vállalkozást. A Manufaktura Bt. 10 millió forint bírságot kapott, mert gyógyhatást tulajdonított két termékéhez, ám állítását nem igazolta. A Bennovum Kft. sem igazolta, hogy az övé lenne az ország legnagyobb bio- és gyógytermék szakáruháza, ám mivel a jogsértő magatartás csak kis számú fogyasztót érintett, a vállalkozásnak nem kell bírságot fizetnie.
Olvass tovább

Megtévesztő születésnapi akció

Kategória: Aktuális.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa 2007 június 17-i tárgyalásán megállapította, hogy a Lidl Magyarország Kereskedelmi Bt. 2006. november 16. és 22. között tartott "3-at kap, 2-t fizet" akciója során megtévesztette a fogyasztókat. A jogsértés miatt a vállalkozásnak 5 millió forint bírságot kell fizetnie.
Olvass tovább