Kategória: Aktuális.

Az Auchan Magyarország Kft. immár második éve a beruházásait tekintve önfinanszírozó volt, sem banki hitelt, sem csoport szintű finanszírozást nem használt fel. 2014-ben a 4,8 milliárd forintnyi beruházás feléből öt új üzemanyag töltőállomást adott át, így a 19-ből már 16 áruház mellett várja benzinkút a vásárlókat. Emellett 0,4 százalékos piaci részesedés növekedést ért el vásárlók számát tekintve a vállalat, 2 millióval, 42 millióra növelve a vásárlószámot. A kiskereskedelmi lánc a működési költségeit 3,6 százalékkal csökkentette: többek között az energia- és karbantartási költségek további mérséklésével, a csomagolóanyag- és a reklámköltségek újragondolásával.

Az áruházlánc éves bruttó forgalma 2014-ben 326 milliárd forintra nőtt, amely enyhe emelkedést jelent a 2013-as eredményekhez képest. A vállalat az elmúlt 17 évben mintegy 200 milliárd forintot ruházott be, 19 áruházat és 16 töltőállomást létesített, az elmúlt néhány évben egyre kevésbé volt veszteséges. Tavaly már közel nullszaldós lett a vállalat mérleg szerinti eredménye, -1,5 milliárd forintos mérleg szerinti eredményt ért el a vállalat. Ehhez az eredményhez hozzáadódott egy -11 milliárd forint összegű terven felüli értékcsökkenés is, így a pénzügyi beszámoló szerint, az Auchan Magyarország Kft. összesen -12,5 milliárd forintos mérleg szerinti eredményt könyvelt el. A terven felüli értékcsökkenés egyszeri, rendkívüli hatásként jelent meg a pénzügyi beszámolóban.

A 2014-ben átadott öt töltőállomással – Szolnokon, Fóton, Szegeden, Miskolcon és Budaörsön –, az év végére az Auchan benzinkutak száma elérte a 16-ot. Az áruházak mellett található önkiszolgáló töltőállomások ellenőrzött, magas minőségű üzemanyagot kínálnak diszkont áron. 2014 júliusától az üzemanyagok minőségét a vállalat havonta, független laboratóriumban vizsgáltatja be, hogy vásárlóinak garantálja a hazai és nemzetközi szabványnak megfelelő, kiváló minőséget. A vállalat saját felmérései szerint egy vásárló átlagosan akár havonta három alkalommal is tankol a diszkont töltőállomásai egyikén.

Az áruházlánc 2014. október 3-án mutatta be az Auchan Bizalomkártyát, mellyel törzsvásárlói számára nyújt további kedvezményeket a már megszokott diszkont árak mellett. Az Auchan hűséges vásárlói részéről pozitív fogadtatásban részesült a Bizalomkártya, melyet alig három hónap alatt több mint 170 ezer vásárló regisztrált az áruházakban vagy az interneten.

2014 a sajátmárkás termékek szempontjából is sikeres év volt az Auchan számára, hiszen folytatódott a termékek fejlesztése, a választék bővítése, miközben a termékcsoportok forgalmi részesedése nőtt. 2014-ben több mint 300 új első áras és mintegy 400 Auchan márkás terméket vezetett be a kiskereskedelmi lánc. A vásárlók Magyarországon jelenleg mintegy 4 400 sajátmárkás termék közül válogathatnak, melyekből közel 1 300 élelmiszer.

Az Auchan 2010 óta másodszor nyerte el a Fogyatékosság-barát munkahely elismerést, a Munkáltatók Esélyegyenlőségi Fórumának alapító tagvállalata és a Nyitottak vagyunk! kezdeményezésnek is tagja. Jelenleg a munkatársak 5,7 százaléka, több mint 360 fő megváltozott munkaképességű, fogyatékkal vagy egyéb krónikus betegséggel élő. A vállalat célja, hogy a törvényben meghatározott arány fölött biztosítson a fogyatékkal élők számára munkalehetőséget, ezzel is példát mutatva a többi vállalatnak.

„Az elmúlt években folyamatosan javultak az üzleti eredményeink, ezért is szavazott bizalmat a 2020-ig kialakított kiskereskedelmi stratégiánknak az Auchan Felügyelő Bizottsága és a családi részvényesek csoportja. A politikai, gazdasági környezet változása hosszú távú jövőképünket nem írja felül, ezért a 2020-ra előírt célkitűzéseinket el fogjuk érni, 2015-ben pedig az előzetes terveknek megfelelően nyereséges lesz vállalatunk. Optimisták vagyunk, a kihívásokkal teli időszakban lehetőségek rejlenek számunkra, hiszen a kiskereskedelmi ágazat változásai közepette még növelhetjük is piacrészünket – mondta el Dominique Ducoux, az Auchan Magyarország Kft. vezérigazgatója. – 2015-ben már nem kell rendkívüli hatással számolnunk, illetve amennyiben nem változnak nagymértékben a jogszabályi körülmények, megvalósítjuk üzleti terveinket. Ennek érdekében ebben az évben elindítjuk e-kereskedelmi tevékenységünket, valamint megteremtjük a franchise és az 5000 m2 alatti alapterületű áruházak megnyitásának feltételeit.”

A vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvény értelmében, az Auchan Magyarország Kft. mind a 19 áruháza 2015. március 15-től kezdve vasárnaponként zárva tart, ez alól a karácsonyt megelőző négy és áruházanként, az év során, egy szabadon választott vasárnap képez kivételt. Ugyanakkor a 16 áruház mellett működő önkiszolgáló töltőállomások zavartalanul, a megszokott vasárnapi nyitva tartás szerint üzemelnek, az automata kutak pedig 0-24 óráig, a hét minden napján. Az Auchan áruházak Budapesten és környékén, valamint Székesfehérváron 6 órától 22 óráig, a vidéki nagyvárosokban pedig 7 órától 22 óráig, egységes, hosszabb nyitva tartási idővel várják a vásárlókat. „Az Auchan Magyarország Kft. 2015-ben nem tervez csoportos létszám leépítést. A törvénymódosítások okozta változásokat hosszabb nyitva tartással, munkatársaink beosztásának újraszervezésével, a munkahelyek megőrzésével oldjuk meg. Annak a közel 200 munkatársunknak, akiknek vasárnapra szólt a szerződése, új munkaszerződést kínáltunk. Számunkra a legfontosabb, hogy hosszú távon biztosítsuk a kiszámíthatóságot munkatársainak, akik egyben a vállalat részvényesei is” – tette hozzá a vezérigazgató.

„2015-ben kiemelt figyelmet fordítunk Bizalomkártya programunk fejlesztésére, hogy a hűséges vásárlóinknak, akik egyre többen vannak, minél több kedvezményt biztosíthassunk. Régóta várt újdonság, hogy 2015. március 9-től vásárlóink már a benzinkutakon is használhatják Bizalomkártyájukat. Emellett 2015-ben nagy szerepet szánunk a sajátmárkás termékek fejlesztésének, terveink szerint 800 új terméket fogunk bevezetni, egyre több prémium minőségű termékkel bővítve a sajátmárkás kínálatot” – fejezte be Dominique Ducoux.
(BrandTrend)