Kategória: Aktuális.

“Első lépésként, szeretném, az IAB tagjait jobban bevonni az interaktív reklámozással kapcsolatos képzések, események szakmai tematikájának kialakításába. A megújult munkacsoport folytatja a MAKSZ-szal közösen szervezett, sikeres Digitális Mesterkurzus szakmai kontrollját, melyet így „iparági sztenderddé” fejleszthetünk, ezzel is értéket teremtve a piac összes szereplője számára. Emellett terveink között szerepel tematikus oktatási programok kialakítása, ahol egy-egy témára fókuszálva lehetőséget biztosítunk a piac szereplőinek és az érdeklődő tanulni vágyóknak a digitális reklám és marketing tudástár fejlesztésére” – mondta el Bognár Vera.

A poszton Ihász Ingridet váltja, aki a továbbiakban az IAB elnökségi munkájára fókuszál. Bognár Vera folytatja az elődje által megkezdett folyamatokat, felel az idén tavasszal már harmadik alkalommal szervezett Digitális Mesterkurzus szakmai vezetéséért, újraszervezi és bevonja az IAB tagjait a munkacsoport munkájába, összefogja az IAB oktatási projektjeit.

bognar_vera

Bognár Vera pályafutását a telekommunikációs szektorban kezdte, nyolc éven át főként IVR és Mobil szolgáltatásokkal foglalkozott, mint a TeleMedia Interaktív Szolgáltatások marketing menedzsere.

2006-ban a Mediaedge: CIA (MEC) interaktív csapatához került és a mobil terület mellett megismerkedett az internetes média világával is. 2007 végén csatlakozott az OMD-hez, ahol olyan ügyfeleken dolgozott, mint például a Vodafone, amely mobil hirdetési felületeinek bevezetésében aktívan részt vett. Az ügyfelek teljeskörű digitális stratégiájának megalkotása mellett 2011 májusától mobile media strategist-ként a mobil hirdetési és mobil marketing terület fejlesztéséért volt felelős.

2012. áprilisában digitális vezetőként MediaCom Magyarországhoz igazolt, így a mobil területen túl újból a digitális média teljes spektrumával foglalkozik. A tervezők digitális integrációját követően új feladata a tervezők tudásának folyamatos fejlesztése mellett egy új terület, a Media Beyond Advertising szolgáltatás bevezetése lett, amely a médián túl az egész kommunikációt egy működő ökoszisztémaként vizsgálva nagy hangsúlyt helyez a megfelelő tartalmi stratégia meghatározására, előállítására és megvalósítására is. A napi szintű munkán túl néhány éve aktív szervezője a MAKSZ és az IAB által indított képzéseknek.
(BrandTrend)