Kategória: Aktuális.

A Simicska Lajos nagyvállalkozóhoz köthető médiumok eddigi vezetői péntek délben lelkiismereti okból fel-, illetve lemondtak.

A közlemény szerint a HírTv Zrt. részvényesei a nap folyamán a társaság új igazgatósági tagjainak Tóth Mariannát és dr. Simicska Lajost nevezték ki. Jelezték: a közeljövőben döntés születik arról, ki tölti be a televízió hírterületért felelős vezetői tisztségét.

Kevéssel pénteken dél után az mno.hu-n megjelent közlemény szerint lelkiismereti okokból benyújtotta a fel-, illetve lemondását Liszkay Gábor, a Magyar Nemzet főszerkesztője, a Hír Televízió elnöke, Gajdics Ottó, a Lánchíd Rádió főszerkesztője, Élő Gábor, az MNO főszerkesztője, Szikszai Péter, a Hír Televízió vezérigazgató-helyettese, Csermely Péter, a Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettese és Szerető Szabolcs, a Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettese.

Az Indexnek Simicska Lajos azt mondta, hogy meglepetésként érte a vezetők lemondása, ő is most próbálja kideríteni, hogy mi történt. Az atv.hu-n megjelentek szerint azt közölte, ő sem tudott előre a döntésről, arról akkor értesült, amikor az olvasók, és ezt különösen nehezményezi. “Árulásnak tartom, és mellbe vágott” – idézi a portál a vállalkozót, aki hozzátette, megoldja a problémát, és szombatra mindenki megismeri az új struktúrát.

A Népszava internetes kiadásában csütörtökön este megjelent cikk szerint Simicska Lajos arról beszélt a lapnak: totálissá válhat a médiaháború, ha a kormány az RTL-lel való békülés jegyében öt százalékra csökkenti, ugyanakkor kiterjeszti a reklámadót.
(MTI – BrandTrend)