Kategória: Aktuális.

A nyertes a Neo Interactive lett, amelynek feladata a tematikus portál vizuális és technológiai megújítása, valamint a köré csoportosuló platformok stratégiai és operatív támogatása.

„Azért választottuk a neo-t partnerként, mert a tender során tanúbizonyságát tették digitális szakértelmüknek, innovatív megközelítésüknek, valamint annak, hogy a digitális platformok közötti átjárhatóság lehet ma a siker kulcsa. A neo pályázatában visszaköszönt azon törekvésünk, hogy a  Dr. Oetker és a fogyasztók közötti párbeszéd erősödjön, és az is, hogy egy hagyományaira büszke márka is korszerű módon tudjon megjelenni az online térben. Az új együttműködéstől azt várjuk, hogy a Sütnijó egy hagyományos receptmegosztó oldalon túl igazi közösségi terévé váljon a sütni szerető felhasználók, a „sütibarátok” számára. Mindezt úgy, hogy az oldal – ha csak közvetve is – tovább erősítse a Dr. Oetker márka jó hírnevét, sütési szakértelmét.” – kommentálta a hírt Kiss Dénes, a Dr. Oetker marketingigazgatója.
(BrandTrend)