Kategória: Aktuális.

A Netrisk.hu statisztikái szerint a díjértesítőkből megismert magasabb díjak miatt a váltás mellett döntők meglepően magas összegű megtakarítást tudtak elérni: 38 százalékuk tudott legalább 7500 forinttal kedvezőbb díjú szerződést kötni úgy is, hogy jóval több mint harmaduk nem a legolcsóbb ajánlatot választotta. Érdemes tehát minden érintett autósnak díjkalkulációt végeznie, és mielőbb döntésre jutnia: a felmondásoknak ugyanis hétfő éjfélig el kell jutniuk az érintett biztosítókhoz. E dokumentumok eljuttatását az érintett biztosítókhoz a Netrisk.hu – a nála megadott érvényes megrendelések alapján – hétfő délig vállalja.

A biztosításközvetítő portál az előző évek statisztikái alapján arra számít, hogy sok autós a hátralévő utolsó napok során jut döntésre, ami további mintegy 50 ezer autós rohamát vetíti előre.

„A december végi évfordulós szerződések felmondásának legkésőbb december 1-jén éjfélig a biztosítókhoz igazoltan be kell érkezniük, ezért a későn ébredők számára is csak aznap délig tudjuk vállalni a felmondások szabályos eljuttatását – figyelmeztet Sebestyén László, a Netrisk.hu vezérigazgatója. – Fontos, hogy ekkorra érvényes alkuszi megbízás is legyen az adott szerződésre vonatkozóan, amivel a korábbi ügyfelek zöme eleve rendelkezik már. Ezután már csak azon ügyfelek tudnak nálunk új szerződést kötni, akik a jelzett időpontig saját maguk intézkedteka a szabályszerű felmondásról.”

A december 1-jei határidő ugyanakkor csak a jelenlegi szerződés felmondására vonatkozik, Új szerződés megkötésére egészen december 31-ig van lehetőség. Bár az autósok többsége a felmondással egy időben dönt az új biztosításáról is, a Netrisknél a tavalyi évben közel hatezer ügyfél csak decemberben adott megbízást az új kgfb megkötésére.

A jelenlegi biztosítóktól megkapott díjértesítőkben szereplő indexdíjak a Netrisk.hu adatai szerint bizonyos szegmensekben átlagosan 25-30 százalékkal voltak magasabbak a tavalyi díjnál, emiatt kevésbé meglepő, hogy a megajánlott jövő évi díjakhoz képest a váltók idén is jelentős összegeket tudtak megtakarítani: 57 százalékuk több mint 5000 forintot tudot megspórolni, több mint egynegyedük esetében pedig ez az összeg a 10 ezer forintot is meghaladta.

A váltással megspórolt összegek megoszlása

megsporolt osszegek

Idén is folytatódik az a tendencia, hogy a kgfb-szerződők egyre nagyobb része az ár mellett más szempontokat is mérlegel, legyen az az adott biztosító neve, vagy az általa kínált egyéb szolgáltatások (például a kampány során együttkötési kedvezménnyel kínált további biztosítások). A Netrisk.hu-nál idén szerződést váltók 37 százaléka a döntés során a kalkulátor eredményeit látva nem a legolcsóbb ajánlat mellett dönt (tavaly ez az arány 32 százalék volt).

Melyik szerződést választja?

melyik szerzodest valasztja

A Netrisk.hu több mint 50 ezer új szerződésének adataiból megállapítható, hogy tovább nyílt az olló a budapesti és a vidéki autósok átlagdíja között. Miközben a budapestiek átlagosan több mint 5 százalékkal magasabb összegen kötnek szerződést tavalyhoz képest, a megyeszékhelyeken stagnál a díj, a többi vidéki településen pedig 2,5 százalékkal alacsonyabb szinten alakul az átlagos díjszint. Ez utóbbi csoportba tartozók átlagos díja (9 850 Ft) éppen 60 százalékkal alacsonyabb fővárosi társaikénál (15 761 Ft). Érdekesség, hogy az egyes megyeszékhelyek között igen magas a szórás: miközben Salgótarjánban csak 7 500 forintos éves díjat fizetnek, addig Tatabányán és Debrecenben 12 100 forint felett alakul a szerződéses összegek átlaga. Tavalyhoz képest a legnagyobb mértékű (10 százalék körüli) díjemelkedés Szolnokon és Kecskeméten következett be, miközben Egerben 10, Szegeden 9 százalékkal mérséklődött az átlagdíj.

Az első három hét teljes átlagdíja 11 300 forint volt, ami mindössze 3 százalékkal múlja felül a tavaly ilyenkor mért szintet.

Idén is számos díjkedvezményt alkalmaznak a biztosítók, amelyek összességében akár 40 százakéknál is nagyobb mértékben nyomják le az adott autóra vonatkozó átlagdíjat. A Netrisk. hu statisztikái szerint a bonusz-malusz díjkedvezményeken kívül az alábbiak a legnépszerűbbek:

A leggyakoribb díjkedvezmények

dijkedvezmenyek(BrandTrend)