Kategória: Aktuális.

A Direkt és Interaktív Marketing Szövetség első alkalommal 2012-ben indította el a versenyt: száz feletti jelentkezés érkezett. 2013-ban 24 különböző cégtől 112 munkatárs indult el a megmérettetésen, a projekt kommunikációja pedig a Prizma PR verseny döntőjébe került.

A versenyen a hazai piacon tevékenykedő call-center cégek, illetve azok munkatársai, valamint bármely, telefonos ügyfélszolgálattal rendelkező intézmény és annak dolgozói vehetnek részt. Az idei megmérettetésen a szabadon választott szöveg helyett Pion István slammer, költő írását kell hanganyagként rögzíteni, és elküldeni a nevezéshez október 10-ig.

A beérkezett hanganyagokat elsőként egy szakmai zsűri bírálja el: kiválasztják a tíz legszebb férfi és női hangot, a végső győztesről pedig közönségszavazás dönt a Kreatív Online felületén.

A zsűri tagjai:

Málhai Péter, a Virtual Call Center ügyfélszolgálati vezetője
Alföldy Katalin, a KPMG Tanácsadó Kft. ügyfélkapcsolat-kezelési csoportjának külső szakértője
Viniczai András, a Café Next innovációs igazgatója, valamint a DIMSZ elnökségének tagja
Szerényi Szabolcs, a Kreatív szerkesztője

További részletek és jelentkezés a verseny oldalán.
(BrandTrend)