Kategória: Aktuális.

Az év második negyedévében szinte minden szektor esetében a bővülés volt a jellemző. A melegebb idővel együtt érkező szezonális hatások mellett a rendszeres (pl. ballagás, gyereknap, nyaralások előkészületei), illetve az egyszeri (foci-VB) események, ünnepek jelentősen növelték a webáruházak forgalmát és ezáltal növelték optimizmusukat. Az üzleti lehetőségek és a gazdasági környezet megítélése a választási időszak okozta bizonytalanság elmúlásával, illetve a bevételek növekedésével együtt kedvezően alakult. Míg a hagyományos kiskereskedelem szereplőinek tapasztalatait, várakozásait mérő GKI index csökkenést mutat az előző negyedévre vonatkozóan, addig az OKI index 14 ponttal emelkedett.

gki1

Az OKI index 3 kérdés alapján kerül súlyozottan előállításra:
A következő három hónap üzleti lehetőségei
Elmúlt negyedév eladási pozícióinak megítélése
A gazdasági környezettel kapcsolatos várakozások

A hat szektor forgalma az év második negyedévében (április-május-június) 35 milliárd forint volt, melyből a legnagyobb arányban ismét a műszaki szektor büszkélkedhet 11,1 milliárd forintos forgalommal. Az első negyedévhez képest ugyanakkor az otthon, kert szegmens szereplői érték el a legnagyobb forgalomnövekedést 69%-os emelkedéssel. Az év végi ünnepi szezontól az idei évben legkevésbé függő műszaki szektor a teljes évben várható forgalmának közel felét (47%) érte el az első félévben, igaz ebben nagy szerepe volt a foci-VB kapcsán megélénkülő, elsősorban műszaki cikkekre irányuló keresletnek.

Az első negyedéves visszaesés után a második negyedévben ismét erőteljes forgalom-növekedés volt tapasztalható a játék- és ajándékértékesítés területén, valamint a könyvszektorban. Összességében, negyedéves alapon vizsgálva, a második legnagyobb bővülést elérve a játék és kultúra szektor webáruházai 46%-kal több forgalmat realizáltak az év második három hónapjában, mint az első negyedévben. (4,9 Mrd Ft-tal szemben 7,0 Mrd Ft-ot).

Az egyes szektorok első féléves teljesítménye

az egyes szektorok első féléves teljesítménye

A kutatás során többek között arra voltak kíváncsiak, hogy a különböző, fogyasztói elérést növelő eszközök közül melyeket milyen arányban használják gyakran az online áruházak, illetve tapasztalataik szerint az egyes megoldásokon keresztül milyen konverzió érhető el.

A vizsgált nyolc megoldás közül a hat szektor esetében átlagosan öt vagy hat félét használnak együttesen az áruházak. Az egyes megoldások esetében tapasztalt magas arányok jól mutatják, hogy a fogyasztók elérése kulcsfontosságú, ezért minél több felületen igyekeznek a boltok megosztani kínálatukat. A leggyakrabban használt megoldás az ár-összehasonlító oldalakon való jelenlét, illetve a fizetett, elsősorban Google alapú hirdetés. Kiemelt szerephez jut még a közösségi profil üzemeltetése, a hírlevél-küldés és keresőoptimalizálás is.

Az egyes megoldásokat gyakran használó webáruházak aránya

az egyes megoldásokat gyakran használó webáruházak aránya

A mobil-hirdetések és a banner-hirdetések használata már kisebb mértékben jellemző, akárcsak a közösségi oldalakon fizetett hirdetések alkalmazása.

Az egyes marketingeszközök nagymértékben különböznek egymástól mind árban, mind a megoldás által elérhető felhasználók/vásárlók számában. Ahhoz, hogy megfelelő módon tudják összeállítani a webáruházak a számukra optimális hirdetési csomagot, ismerni kell az egyes megoldások által elérhető felhasználó, illetve az azokból kikerülő fogyasztók hozzávetőleges számát. Ebben segít a konverziós mutató, mely az egyes csatornák esetében jelentős különbségeket jelez, segítve ezzel a webáruházak marketing jellegű döntéseit.

Az ár-összehasonlító oldalak esetében a használat aránya már jelenleg is magas és várhatóan így is fog maradni, hiszen az egyes lehetőségek között ez a csatorna képes a második legmagasabb konverziós rátát elérni az OKI kutatás hat szektorában szereplő webboltok tapasztalata alapján. Érdekes ugyanakkor, hogy míg a mobilhirdetések a legritkábban használt felületet jelentik egyelőre, ez a megoldás képes az vizsgáltak közül a legmagasabb konverziós rátát elérni. Mindez azt jelzi, hogy a jövőben várhatóan a boltok is elindulnak ebbe az irányba, hiszen egységnyi költés mellett ez a hirdetési forma arányaiban az egyik legmagasabb vásárlásszám elérésére képes.

Az egyes marketingeszközök által elérhető átlagos konverzió mértéke

az egyes marketingeszközök által elérhető átlagos konverzió mértéke(BrandTrend)