Kategória: Aktuális.

Az ingyenesen letölthető Rekwest alkalmazás idén júniusban debütált az App Store-ban. Az applikáció lényege, hogy a digitális tartalmak – üzenetek és képek – megosztása mellett lehetővé teszi, hogy a felhasználók tartalmakat kérjenek egymástól, méghozzá egyetlen gombnyomással. Ez utóbbi funkció egyelőre egyedülálló a közösségi médiában.

Nemrégiben ugyan a Facebook bevezetett egy ‘ask’ funkciót, az azonban arra korlátozódik, hogy mások kapcsolati státuszáról információt kérhessenek a felhasználók. A Zappos úgyszintén bevezette, hogy vásárlói termékeket kérhessenek az internetes kereskedelmi vállalattól. Megjelentek olyan applikációk, amelyekkel kölcsönösségi alapon lehet képeket kérni egymástól. Ilyen például a Slingshot, amely akkor tesz láthatóvá egy képet a címzett számára, amikor ő is viszonozta a küldést egy másik képpel. A Rekwest azonban nem köti feltételekhez a kívánatos tartalom kérését.

„A közösségi média fejlődésének legfontosabb kérdése az, hogy miként tudunk a mennyiség mellett egyre inkább a minőségre koncentrálni a jövőben. Miként tudják a digitális eszközök segíteni a valódi kapcsolatok építését.” – mondta dr. Schillinger Attila, az indianapolisi székhelyű StorySafe Digital LLC elnöke.

A digitális tartalomkérés megkönnyítése azok számára lényeges, akik sok időt töltenek távol szeretteiktől és elfoglaltságuk megnehezíti a kommunikációt. Az ilyen helyzetekben fellépő stresszt előzi meg az egyszerű kérés, amelyre, legtöbbször, kifejezetten a tartalmat kérőnek készült üzenet vagy kép a válasz. Így a Rekwest felhasználói nem maradnak le lényeges családi, baráti vagy esetleg üzleti eseményekről és nem kell hosszasan várakozniuk a számukra fontos hírekre. A Rekwest a ma már sok helyütt függőségként kezelt lájkokért élés (Living for Likes vagy LFL) egyik ellenszere is lehet, hiszen önmagunk életének állandó közösségi média promóciója helyett a szeretteinkre és a legfontosabb kapcsolatainkra irányítja a figyelmet. „A Rekwest a közösségi média negatív hatásaitól mentes, új, érzelmi alapú, ember- és kapcsolatközpontú kommunikáció úttörője.” – fűzte hozzá Schillinger Attila.

A Rekwest egy angol nyelvű iOS mobil applikáció (https://itunes.apple.com/us/app/rekwest-private-messaging/id879450459?mt=8), amelyet magyar fejlesztők dolgoztak ki. Az alkalmazás lényegi technológiája a digitális tartalomkérés, amelyre a StorySafe Digital szabadalmi védelmet kért az Amerikai Szabadalmi Hivataltól. A kért és megosztott tartalmakat a felhasználók a Rekwest timeline-jukban bármikor újra megtekinthetik. A vállalat tervezi az applikáció Android-os és üzleti alkalmazásainak lefejlesztését is. A StorySafe Digital célja, hogy a tartalomkérés világszerte elterjedjen a közösségi médiában és az üzleti alkalmazásokban.
(BrandTrend)