Kategória: Aktuális.

A DailyOne egyfajta Kickstarter-t hozna létre a non-profit szervezetek számára. Olyan közösségi adománygyűjtő mobil applikációt terveztek, melyben az alapítványok megjeleníthetik ügyeiket, rövid leírással, képekkel, célösszeggel bemutatva azokat. A felhasználók pedig naponta száz forinttal segíthetik az ügyek megvalósítását, és nyomon is követhetik ezek lépéseit az okostelefonjukon, teljes transzparencia mellett. A Berlinben, szeptemberben induló mentorálási programról a http://blog.giveonedaily.com/ oldalon osztja majd meg tapasztalatait Perényi András, a startup vezetője.

A Learndom az alsó tagozatos matematika oktatásban kíván alternatívát nyújtani. Az ötletgazda, Lajtha Balázs saját lányánál figyelte meg, mennyivel hatékonyabb a tanulás, ha azt a játékok mechanizmusával ötvözik. A startup szerepjátékot fejleszt, ahol a fiatal hősök -a nehezebb feladatoknál akár összefogva- feladatokat oldanak meg a matematika világában.

A Social Impact Start által szervezett, az SAP támogatásával megvalósult versenyen az olyan korai állapotban lévő közösségi vállalkozások ötleteit várták, amelyek szociális, társadalmi problémákat oldanának meg. Az ötleteknél főként a kreativitást, a fenntarthatóságot, a várható hatást vizsgálták.

Az eredetileg német induló vállalkozások számára nyitott versenyen már számos startup kapott támogatást, melynek köszönhetően több hasonló ötlet valósult meg. Ilyen például a városnéző túrák szervezése korábbi hajléktalanok vezetésével, vagy olyan focis közösségi oldal létrehozása, amelynek segítségével a legközelebbi grundfoci meccshez lehet csatlakozni.

A versenyt idén hirdették meg Közép-Európa számára elsőként, és hirdettek is győztest minden résztvevő országban, Magyarország esetében kettőt is. A szervezők később döntenek egy esetleges jövő évi, újabb kiírásról.
(BrandTrend)