Kategória: Aktuális.

A jogdíj mértékéről 2002-ben állapodtak meg a felek, akkor 10,29 millió dollárt fizetett hazánk azért, hogy ellátogatott Mogyoródra a száguldó cirkusz. Az F1 ára ezt követően 2012-ig évi 10 százalékkal emelkedett, tavaly azonban a növekedés üteme 7,5 százalékra csökkent.

Az állami dotáció mértéke így idén lépte át először a 30 millió dollárt. Tavaly 6,4, egy évvel korábban 5,9 milliárd forintba került a költségvetésnek a mogyoródi Forma–1-es hétvége.

hungaroring

A hazai futam a becslések szerint még így is megéri, a Magyar Nagydíj a jogdíj több mint dupláját hozza vissza adóbevétel és országreklám formájában.

Az idén a Magyar Nagydíj négy napja alatt összesen 169 ezren látogatták meg a Hungaroringet, tavaly 247 ezren mentek ki a mogyoródi versenypályára.
(BrandTrend)