Kategória: Aktuális.

Hazánk legpatinásabb infokommunikációs szervezete 2014-ben öt szakembert tüntetett ki a telefonhírmondó feltalálójáról elnevezett díjjal, valamint ezzel egy időben ketten részesültek nemzetközi Puskás Tivadar-díjban. A Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület (HTE) 1960 óta értékeli ily módon a távközlés, a műsorszórás, az informatika, az elektronika és a tartalomkezelés fejlesztése terén végzett kimagasló munkákat. Ezúttal többek között az ismeretterjesztői és oktatói munkát, a határon túli és nemzetközi kapcsolatok erősítésért tett erőfeszítéseket, valamint a tudományos és publikációs tevékenységeket méltatta.

Puskas Tivadar dijazottak

Az eseményen a Prezi munkatársa, Tóth-Máté Ákos vezető fejlesztő engedett betekintést hazánk egyik legsikeresebb startupjának ars poeticájába. A kezdetben kis garázscégként indult vállalat mára 40 millió felhasználót számlál, amelyet hosszú távon 2 milliárdra szeretnének duzzasztani. Jelenleg 200 alkalmazottjuk dolgozik, a budapesti központ mellett San Franciscóban és Szöulban.

Tóth-Máté Ákos meggyőződése, hogy a sikerhez nem kell Amerikába születni, de még csak oda költözni sem – Magyarországon is lehet érvényesülni, főként informatikai, technológiai szempontból, hiszen ezekben az iparágakban meglátása szerint kifejezetten erősek vagyunk. „Hogy lehet sikeres egy cég itthon? – kezdte előadását a Prezi munkatársa. – Figyeljen a környezetére, a kollégák adjanak visszajelzést egymásnak, a hibákból pedig tanuljanak. Jó a rugalmas rendszer, a kötetlen munkaidő, egy a fontos: a határidős feladatoknak el kell készülnie, ha esik, ha fúj. Nem kell ragaszkodni az egyértelmű hierarchikus rendszerhez, sokkal eredményesebb, ha a legkisebb csapatok is mernek ötletekkel előállni. Emellett az sem baj, ha külföldi munkatársak is bekerülnek a rendszerbe, hiszen egy másik kultúrában és oktatási rendszerben szocializálódott ember más szemléletet hoz.”

dr_Magyar Gabor_HTE elnok

A díjátadóval egybekötött rendezvény egyúttal tisztújítást is hozott a házigazda életébe: a HTE új elnöke a BME Távközlési és Médiainformatikai Tanszékének vezetője, emellett az MTA Távközlési Tudományos Bizottságának tagja, dr. Magyar Gábor lett. Olyan projektek születtek a szakmai irányítása alatt, mint a Nemzeti Audiovizuális Archívum és a Nemzeti Digitális Adattár.

A HTE aktuális legnagyobb projektje az Új Széchenyi Terv programban szereplő E-TRAFFIC, azaz annak a széles körben elérhető szoftvernek a megalkotása, amelyet a szakemberek különböző közlekedési beruházások tervezéséhez használhatnak. Az E-TRAFFIC segítségével a gazdasági előrejelzések jövőbeli hatásait szimulálva a várható forgalom nagysága előre meghatározhatóvá válik, ezzel alátámasztható lesz egy-egy közúti fejlesztés szükségessége.
(BrandTrend)