Kategória: Aktuális.

Az erős mezőnyre való tekintettel az Év menedzsere díjat a zsűri idén 2 pályázónak ítélte oda, a szentendrei székhelyű Ford Közép-és Kelet-Európai Kft. ügyvezető igazgatójának, Kővágó-Laky Andreának és a Provident Pénzügyi Zrt. vezérigazgatójának, Szirmák Botondnak. Az Év Fiatal Menedzsere 2013 díjat idén a 34 éves Nátrán Rolandnak, az Magyar Export-Import Bank Zrt. és a Magyar Exporthitel Biztosító Zrt. vezérigazgatójának ítélte oda a zsűri.

A díjakat odaítélő szakmai zsűriben nagyvállalatok felsővezetői, szakmai szövetségek képviselői, a gazdasági sajtó neves munkatársai és a Menedzserszövetség elnökségének képviselői foglaltak helyet, ügyelve a díj szakmaiságának és eszmeiségének megőrzésére. A bírálóbizottság az üzleti eredményesség és hatékonyság, az elmúlt időszakban elért sikerek, valamint a vállalati elismertség alapján választotta ki a győzteseket a jelöltek közül. Az Év Menedzsere díj rangját nem kis mértékben az adja, hogy magát a szakmát, a menedzserséget helyezi a középpontba és pozitív vezetői mintát mutat fel, amely független attól, hogy a vezető vagy menedzser a gazdaság vagy a társadalom mely ágában tevékenykedik.

mosz_gala_fekvo_2014

Kővágó-Laky Andrea 2005 óta tölti be a a Ford Közép- és Kelet-Európai Kft. Magyarországért felelős ügyvezető igazgatói pozícióját. A hazai autós iparágban, és a Ford európai szervezetén belül egyedüli női ügyvezető igazgatóként, valamint a Magyar Gépjűárműimportőrök Egyesületének elnökségi tagjaként fontosnak tartja a nők által elért kimagasló eredmények, illetve a nők folyamatosan növekvő vásárlóerejének és döntési pozíciójának tudatosítását. Ügyvezetői pályafutása alatt a Ford 2009-ben megszerezte a piacvezető pozíciót, melyet 3 hónap kihagyással azóta is tart. A márka ezen belül kimagasló részesedéssel vezeti a hazai flotta és haszongépjármű szegmensek értékesítéseit és kiemelkedő eredményeket ért el az ügyfél-, és a dolgozói elégedettség területén. Kővágó-Laky Andrea vezetőként fontosnak tartja, hogy a vállalati célok teljesítéséből mindenki kivegye a részét, véleménye szerint ugyanis a közösen elért siker egy szervezet legkomolyabb hajtóereje lehet.

Szirmák Botond, a Provident Pénzügyi Zrt. vezérigazgatója 2008 óta, 6 éve irányítja Magyarország személyikölcsön piacának meghatározó vállalatát. Szirmák Botond céltudatos és világos stratégia mentén hosszútávú sikerpályára állította a vállalkozást, amelynek egyik legjobb bizonyítéka az a 16 díj, amit a Vállalat 2013-ban nyert az ügyfélkiszolgálás kiválóságától, a család- és fogyatékosságbarát munkahely díjon át a Superbrands elismerésig A Provident mára majd 4000 munkatársával és több mint háromszázezer ügyfelével, valamint kiemelkedő ügyfél-elégedettségi mutatóival elismert cég a magyar piacon. 2012-ben a cég az Aon Hewitt felmérésében nagyvállalati kategóriában elnyerte a „Legjobb Munkahely” díját, majd a Gallup elkötelezettség felmérésén is kimagasló eredményt ért el: 2013-ban a legelkötelezettebb vállalatoknak járó díjjal jutalmazták. Szirmák Botond aktív szerepet vállal a Brit Befektetői Fórum munkájában, kimagasló tevékenységet végez a brit befektetők Magyarország iránti bizalmának elmélyítéséért.

A 2013-as Év fiatal menedzsere díj nyertese, a 34 éves Nátrán Roland, aki 2012 óta vezeti a Magyar Export-Import Bank Zrt-t és a Magyar Exporthitel Biztosító Zrt-t, közös néven az EXIM-et.  Fiatalos lendülettel, innovatív szemlélettel kezdett neki a stratégia-alkotásnak és a szervezetfejlesztési feladatoknak. Irányítása alatt az Eximbank mérlegfőösszege megduplázódott, a refinanszírozott bankok száma, mely a társaság fő tevékenysége, a 2012. évi 7-ról mára 21-re emelkedett. Vezetésével az EXIM felvette a kapcsolatot a Világbank csoporttal, egy korábban még nem alkalmazott tőkepiaci struktúra ötletével, mely támogatást nyert, és „magyar modellként” emlegetik a nemzetközi tőkepiacon. Az EXIM kiveszi a részét a társadalmi felelősségvállalásból, olyan szervezeteket karol fel, melyek hozzájárulnak a magyar nemzetgazdaság növekedéséhez.

Galéria

Az Év Fiatal menedzsere 2013 díjat Hegedűs Éva, a Gránit Bank vezérigazgatója a Demján Sándor Alapítvány képviseletében adta át a díjazottnak. Az Év menedzsere 2013 díjakat Szabó Györgytől, a Menedzserek Országos Szövetségének elnökétől vehették át a díjazottak.
(BrandTrend)