Kategória: Aktuális.

A német ajkú utazóközönség legnagyobb utazási portáljának látogatói értékelései alapján a hévízi ötcsillagos hotel a korábbi „Az ország legnépszerűbb szállodája” és a „Párok által legkedveltebb szálloda” címek után, 2012. után immár másodszor, „Az ország legjobb szállodája” címet nyerte el. Vendégei a maximálisan adható hatból 5,5 pontra értékelték és egészen kimagasló, 97 százalékos továbbajánlási rátával jutalmazták a szállodát és annak exkluzív szolgáltatásait.

Lotus Therme Hotel-esti

A szállásértékelő és foglalást segítő honlap oldalain – ahol számos izgalmas ajánlat mellett első kézből származó leírásokat, értékeléseket, fényképes beszámolókat találhatunk – a véleményeket azok az utazók írják, akik már igénybe vették az adott szállást. A portál működtetői hangsúlyozottan nagy figyelmet fordítanak arra, hogy az egyes értékeléseket ne lehessen manipulálni, így azok valóban a szállóvendégek benyomásait tükrözik, akik 2013-ban több, mint 980.000 értékelést írtak a HolidayCheck oldalaira.

Lotus Therme Hotel-kulso medence tel

Az egyes pontszámok több részből állnak össze. A látogatók nem csak a hotelek kinézetét, környezetét, a szobák felszereltségét értékelik, de külön véleményezik a gasztronómiai kínálatot, a személyzet kedvességét és a szolgáltatások színvonalát is. Utóbbira a hévízi Lotus Therme kifejezetten magas, 5.8-as pontszámot kapott, de kimagaslónak ítélték a vendégek a hotel magyar és nemzetközi specialitásokat  felvonultató konyháját is, a Corvinus Étterem és a Shali Mar Bár gazdag választékát. A pozitív értékelések során a szavazók külön kiemelték a barátságos személyzetet, a könnyű be- és kijelentkezést, az idegen nyelvek magas fokú ismeretét és a szálloda egészére jellemző tisztaságot.

Lotus Therme Hotel-ejjelkulso2

A Lotus Therme a rangos nemzetközi elismerés mellett egy hazai díjat is begyűjtött nemrégiben, hiszen a Szállásvadász.hu honlap szavazói a „Kitűnő szálláshely” címmel jutalmazták a zalai fürdőváros wellness szállodáját.

Minden hotel számára nagyon fontos a vendégek visszajelzése, hiszen ezek az értékelések jól mutatják mennyire sikerült megfelelni a velük szemben támasztott igényeknek, illetve melyek azok a pontok, ahol esetlegesen további fejlesztésre van szükség, hogy a látogatók még kellemesebben érezzék magukat.
(BrandTrend)