Kategória: Aktuális.

A nemzetközi mobilpiac rohamos fejlődése magyar fejlesztőcégek számára is hatalmas kiugrási lehetőséget jelenthet. Számosígéretes hazai műhely van, melyek viszont csak külső finanszírozás bevonásával tudnának “nagypályára lépni”. Erre a problémára keres megoldást a Smartmobil ’13/a>, melynek célja, hogy felhelyezze Budapestet a mobiltechnológia és a startup tőkepiac világtérképére. A 2013. április 4.­én megrendezésre kerülő konferencián az ország és a régió legjobb mobilpiaci fejlesztőműhelyei mutatkozhatnak be induló tech vállalkozások finanszírozásban jelentős rutinnal bíró hazai és nemzetközi kockázati tőkebefektető cégeknek.

Az idén immár negyedik alkalommal rendezett szakmai konferencia rövid idő alatt Magyarország legnagyobb mobiltechnológiai   rendezvényévé nőtte ki magát. A Smartmobil szervezői 2013-­ban azonban még magasabbra helyezik a lécet azzal, hogy Közép-­Kelet-­Európában elsőként rendeznek a mobil szegmensre fókuszáló startup seregszemlét.

„Az idei rendezvény kimondott célja, hogy Budapest bekerüljön a mobiltechnológia és a startup tőkepiac nemzetközi   vérkeringésébe.   Ennek   érdekében   a   konferencia   keretében   a   Microsoft   támogatásával rendezünk egy befektetői szekciót, melyen jelentős nemzetközi és hazai kockázati tőke alapkezelő cégek képviselői vesznek majd  részt. Számos meghatározó  seed és  kockázati tőkebefektető  cég képviselteti magát Magyarországról, míg nemzetközi viszonylatban olyan startup kockázati tőke befektetői csoportok érkeznek, mint a Startup Sauna, a Hack Fwd, a Credo Ventures, a High­Tech Gründerfond, az Almaz Capital vagy a Balderton Capital. A magyar fejlesztőkben hatalmas a potenciál, és reményeink szerint a hazai mobilpiac szereplői rengeteget tudnak majd profitálni ebből a lehetőségből, ami az egész iparág hazai fejlődését előrelendítheti” – mondta Dobó Mátyás „Doransky”, a Smartmobil konferencia szervezője. 

Az esemény regionális jelentőségű, hiszen a környező országok legjobb mobilprojektjei is bemutatkozási
lehetőséget   kapnak.   Az NNG támogatásával megrendezett fejlesztői szekcióval az elsődleges cél az, hogy minél több hazai  fejlesztőműhely meg tudja mutatni magát. A magyarországi technológiai innováció piacából már eddig is több, jelentős sikereket felmutató vállalkozás nőtte ki magát, és a „nagy elődök” tapasztalataiból is rengeteget meríthetnek az induló vállalkozások. A Smartmobil ’13 ezt elősegítve egy asztalhoz ülteti a négy legsikeresebb hazai startup cég, az NNG, a LogMeIn, a Prezi és a Ustream alapítóit is.

A startup tematikán kívül természetesen a mobiltechnológia területének minden egyéb szegmenséről is szó lesz a Magyar Telekom főtámogatásával megrendezésre kerülő konferencián. Az ágazat iránt érdeklődők rengeteg nemzetközi előadáson vehetnek részt, melyek keretében konkrét esettanulmányokról, adatokról és használható gyakorlati tapasztalatokról esik majd szó.

A rendezvény további érdekességeket is kínál, hiszen olyan világhírű szakemberek tartanak majd előadást,
mint Damien Perillat, a PayPal  regionális vezetője, vagy az UX  (user experience = felhasználói élmény) fejlesztés meghatározó szaktekintélye Sabine Storm, az UsTwo képviseletében, illetve Heiko Behrens, a Beamapp alapítója.Év alkalmazása díj A  konferencia  keretében  immár  negyedik   alkalommal átadják  az Év  alkalmazása  díjat  is  –  a Sanoma
támogatásával. A 2010. óta odaítélt díj a friss hazai fejlesztéseket és fejlesztői csoportokat jutalmazza. A díjra bármilyen 2012. január 1. óta az AppStore­ba, valamint GooglePlay­be és Windows Store­ba felkerült alkalmazás nevezhető.

A HVG­vel együttműködve a HVG öletverseny keretében a konferencia szervezői keresik továbbá a legjobb hazai  játékötletet. A  nyertes ötlet  nemcsak megvalósításra  kerül,  de  a  nyertes  komoly  pénzjutalomban részesül majd.

Idén a Smartmobil ad otthont a Microsoft Imagine Cup Innovációs verseny döntőjének is, ahol a projektben résztvevő legjobb prezentációkat mutatják be a résztvevők.

A  konferencia érdekessége  az  is,  hogy  bevezető  kampányban  egy  olyan  kísérleti  eszközzel él,  amely gyakorlatilag   néhány   hete   került   a   felhasználók   számára   hozzáférhetővé.   A   Twitter  által   nemrégiben felvásárolt startup, a Vine, olyan speciális mobilvideó alkalmazást fejleszt, amely a felhasználói számára rövid, 6 másodperces videók kreatív elkészítését és közösségi alapú megosztását támogatja. A Smartmobil és a Speak Easy Project által kivitelezett kampányban a konferencián részt venni kívánó, nyitott, kreatív közönséget célozzuk, és rövid Vine, illetve esetleg SocialCam és Viddy videók készítésére és posztolására hívjuk fel.
(BrandTrend)