Kategória: Aktuális.

A komfortzóna olyan fogalom, amelyet a tréningek világában, a személyiségfejlesztés világában gyakran hallunk. Az out door tréningek, de más tréningek is, gyakran építenek arra, hogy kirántják a mindennapos rutinból az embereket, olyan szituációba helyezik, olyan feladat elé állítják, ami minden csak nem megszokott – és aztán segítenek neki, hogy ebben az új szituációban, a komfortzónáján kívül felfedezzen magában olyan kompetenciákat, jellegzetességeket, amelyek sikerélménnyel töltik el, vagy amelyeket használhat a továbbiakban a napi munkája részeként. Esetleg olyan személyiségjegyeket, amelyek alapján megváltoztathatja, megújíthatja az életét. Egy ilyen tréninghelyzetben biztonságos körülmények között szélsőséges(nek gondolt) tapasztalatokat szerezhetünk. Legyőzhetjük a félelmeinket – ez már magában is nagyon előrevivő élmény lehet – és elindulhatunk a személyiségfejlődés útján. Azaz tanulunk, magunkról, élményszerűen, teljesen új dolgokat.

Ebben a bejegyzésben arról akarok írni, ami mostanában több találkozás kapcsán is megfogalmazódott bennem, hogy a komfortzónánknak is több síkja, több mélysége van. Amire a fent leírt tréningek építenek, az a mindennapi rutin komfortzónájából történő kilépés. Hogy az otthonunk, a hálószobánk, a nappalink, a munkahelyünk, a gépkocsink (!), a kapcsolataink, a vásárlási és szórakozási szokásaink kijelölnek számunkra egy komfortzónát, amiben jól, kényelmesen és biztonságosan érezzük magunkat. Aztán ha valaki lassan megy előttünk, és nem tudjuk a jól beállt 71 km/órával vezetni a kocsit, csak 69-cel, akkor rögtön üvöltünk… A legtöbb ember a mindennapi életében magától nem vág neki a rengetegnek, főleg nem tér le a túristaösvényről, nem nyúl hozzá ismeretlen állathoz vagy növényhez, nem mászik sziklát, de fát sem, nem evez rohanó hegyi patakon gumiruhában a sziklák közt. Mert ezek mind kívül esnek a komfortzónánkon.

Vannak azonban másfajta komfortzónáink is, mégpedig a személyiségünk komfortzónái. Valamennyien kialakítunk sajátmagunk számára egy otthont, egy lakást a gyermeki énünk köré, amelyben biztonságban érezzük magunkat. Ez a személyiségünk. Például azt tapasztaljuk, hogy könnyebben boldogulunk az életben, ha erősek vagyunk, erősebbek mindenkinél – ilyenkor a személyiségünk alapja az erősség, akár erőszakosság, ezzel oldjuk meg jellegzetesen a problémáinkat, amivel szembekerülünk. Ez a védekezési mechanizmusunk alapja az egyébként a gyermeki énünkre nézve tényleg nagyon veszélyesnek tűnő világgal szemben. Épülhet a személyiségünk arra is, hogy nagyon népszerű, menő gyerekek vagyunk. Eredményesek, sikeresek, mindenben jók. Ebben a személyiség-otthonban érezzük jól magunkat, ez a belső komfortzónánk – és ezt nem akarjuk otthagyni, illetve összeomlunk, kétségbeesünk, ha magunk vagy mások hibájából kikerülünk belőle. És itt meg is érkeztünk a problémához: a lelki komfortzónát állati nehéz magunk mögött hagyni. Pedig nagyon is szükséges. Először felismerni és utána megpróbálni kilépni belőle. Ha ugyanis belerögzülünk a személyiségünk köré épített betonszobába, akkor esélyünk sincs a személyiségfejlődésre, azaz a kiteljesülésre, a boldog és kiegyensúlyozott életre, amely nem a félelmeinken, a szorongásainkon, hanem a belső forrású önbecsülésen alapul. A betonszoba, a belső komfortzóna teremtője és fenntartója ugyanis a félelem, a félelem a külső világtól, amely ellen ki-ki a maga vérmérséklete és szocializációja szerint vértezi fel magát, néha egészen aprólékosan kidolgozott személyiséggel.

Az enneagram, a talán legrendszerszerűbben kifejlesztett személyiség lélektani elméletek egyike, éppen azért…

Tovább