Kategória: Aktuális.

Az Invitel többfordulós, meghívásos tenderen választotta ki új partnerét a márka kreatív feladatainak ellátására. A tender kiírását elsősorban az indukálta, hogy a vállalat korábbi ügynökségével, az ACG-vel, fennálló integrált kommunikációs szerződése év végén lejárt. Az ACG nem vett részt a pályázaton.

A tenderen győztes Saatchi & Saatchi feladata lesz az Invitel üzleti céljait támogató kommunikációs stratégia kidolgozása és megvalósítása. Az Invitel kommunikációjának erősítésében, üzleti céljainak eléréséhez szükséges képességek fejlesztésében, valamint a jobb márkapozicionálás és a névismertség növelése terén szán kiemelt és aktív szerepet az új ügynökségnek.

„Az elmúlt időszakban megvalósult átalakulás eredményeképp az Invitel klasszikus telekommunikációs szolgáltatóból modern, ügyfélközpontú megoldásokra fókuszáló vállalattá vált. Az otthonokhoz köthető, a családi körben zajló szórakozást, vonzó, interaktív televíziós szolgáltatásokat és high-tech informatikai megoldásokat nyújtunk ügyfeleinek. Szeretnénk ezt a fontos változást minél szélesebb körben megmutatni és tudjuk, hogy erre kizárólag stratégiai alapokon nyugvó, hatékony és eredményes kommunikációval lehetünk képesek. A márka átalakításához a stratégiai alapok lefektetését már tavaly megkezdtük az ACG szakmai közreműködésével. Az új kommunikációs irányelveket és az új arculati kereteket az ügynökséggel közösen dolgoztuk ki. A stratégia továbbfejlesztéséről, kivitelezéséről, valamint annak részletes kidolgozásáról szóló kommunikációs tendert az elmúlt év végén írtuk ki, az ACG 4 éves szerződésének lejártakor. A többfordulós kiválasztási folyamat – melynek során nívós prezentációkat és ötleteket láthattunk – lehetővé tette számunkra, hogy a rövid- és hosszú távú céljaink megvalósításához a reményeink szerint legideálisabb partnert válasszuk ki” – nyilatkozta Liptay Gabriella, az Invitel kommunikációs igazgatója.

Mészáros Kinga, a Saatchi & Saatchi ügyvezető igazgatója hozzáfűzte: „Hosszú évek telekommunikációs piaci tudása és tapasztalata áll rendelkezésre az ügynökség oldalán, és örülünk, hogy ennek újra hasznát vehetjük. A néhány hónap, amíg nem dolgoztunk napi szinten telekommunikációs márkán, lehetővé tette, hogy távolabbról szemléljük a márkák aktivitásait, értékeljünk és elemezzünk. Mindez új, friss szemléletet hozott a csapatnak, így nagy izgalommal és őszinte kíváncsisággal várjuk, hogy tapasztalatainkkal támogathassuk a megújuló Invitelt.”
(BrandTrend)